Maketteken mutatják be Erdély legszebb épületeit

Erdély legismertebb épületeinek makettjeiből nyílt szabadtéri kiállítás.

A szeptember végéig ingyenesen látogatható tárlaton 21 erdélyi műemléképület műanyagból készült makettjét nézhetik meg az érdeklődők - közölték az MTI-vel a kiállítás szervezői, hozzátéve, hogy olyan erdélyi műemlékek méteres nagyságrendű makettjei tekinthetők meg, mint a törcsvári kastély, a Vajdahunyad vára, Déva vára, Fogaras vára, a székelyudvarhelyi városháza, a csíkszeredai Mikó-vár, Berethalom szász vártemploma, valamint a dési zsinagóga.

További képeket a szekelyhon.ro-n találnak.

A maketteket a Székelyföldi Legendárium projekt révén ismert Visus Kulturális Egyesület készíttette. Fazakas Szabolcs, az egyesület vezetője az MTI-nek elmondta: a kiállított makettekből, és több ezután elkészülő makettből 2018-ban a várossal határos Szejkefürdőn alakítanak ki makettparkot, amely Erdély domborzatát, vallási és nemzetiségi sokszínűségét is bemutatja.

Tájépítészek bevonásával próbálnak olyan környezetet kialakítani, amelybe jól illeszkednek a kicsinyített épületek. A maketteket nem azonos léptékkel készíttették el, eleve gondoltak arra, hogy majdani helyükön mennyire közelíthetik meg őket a látogatók. A távolról szemügyre vehetőket, illetve a legfontosabbakat eleve nagyobbra tervezték.