Ez ám a hazárdjáték: ma mindent fel tehet egy lapra az MSZP

Ma hivatalosan is miniszterelnök-jelölt lehet Botka László.

Botka László szombaton bekebelezheti a szocialista pártot - a megválasztásával valóban egy lapra tehet fel mindent az MSZP 2018-as választással kapcsolatban.

A Szegedről érkező - egyébként már veteránnak számító - Botka programjából kiderül, hogy közvetlen beleszólása lesz a 106 egyéni jelölt megnevezésében, és az országos lista felállításában is. Jelentős lépés, hogy nem lehet az jelölt, aki részese volt a 2010-es bukásnak (bár utóbbi esetben konkrét személyeket nem nevezett meg), illetve kizárná Botka azokat a pártból, "akik együttműködnek a Fidesszel bármilyen szinten, bármilyen mértékben" - ami nyilván hülyeség, mert elképzelhetőek olyan élethelyzetek, főleg helyi szinten, ahol nem a nagypolitikai szempont az elsődleges, hanem az ott élők érdeke.

A DK megint zseniális csapdát állított, a szocialisták pedig belenéztek a gödör mélyére

Az úgynevezett baloldal cicaharcát figyelve, meg kell állapítani, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) áll szellemi fölényben az MSZP megfáradt arcaival szemben. Most például egy olyan ügyes kis csapdát állítottak, amelybe nemhogy belesétáltak a szocik, de még mélyítettek is azon a gödrön.

Botkának a belső ellenfeleinek legyőzésén túl egy sokkal keményebb csatája is lesz, mielőtt egyáltalán ráfordulhatna a kampányra - ugyanis Gyurcsány Ferenc még mindig megkerülhetetlen az úgynevezett baloldalon - és több akcióval is jelezte már, bizony elképzelhetetlennek tartja, hogy a DK-t háttérbe szorítsák.

Sőt, sokan tartanak attól, hogy a Botka-Gyurcsány ellentét még a nagy összeborulást is megakadályozhatja - arról nem beszélve, hogy Botka László mögött már felsorakozott a Lengyel-páholy, a Pénzügykutató Zrt. révén a régi SZDSZ emberei.

De mivel az MSZP-n belül nincs alternatívája Botkának, nincs még egy olyan figura, akit jelöltként mutathatnának be, le kell nyelni ezt a békát – és reménykedni, hogy bejön a hazardírozás.