Nem csökken a terrorveszély Németországban

Hans-Georg Maassen a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság hírrádiójában (RBB-Inforadio) sugárzott interjúban kiemelte, hogy az IÁ ugyan katonailag súlyos nyomás alá került a közel-keleti térségben, de meglehet, hogy még mindig képes olyan összetett műveletekre, mint a Párizsban 2015 novemberében egyszerre több helyszínen végrehajtott támadás.

A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat abból indul ki, hogy az IÁ továbbra is rendelkezik ekkora erővel. Ezt az értékelést a többi között arra alapozzák, hogy a dzsihadista szervezetnek változatlanul sok követője van Nyugat-Európában, így Németországban is, és nagy számban radikalizálódnak fiatalok az internet révén, ahol megkörnyékezik őket az IÁ "fejvadászai" - mondta a BfV elnöke.