A művész kinézte magának a 9 éves kislányt - és ebből hozott ki egy szerelmi sztorit a kormánylap

Itt tartunk: ezt osztogatja az Orbán-kormány reggelente az állampolgároknak.

Valóban ezt írták:

"így nem is meglepő, hogy már a lány kisiskolás korában tudták, hogy közük lesz egymáshoz".

Az egyébként eléggé kitárulkozó interjúból többek között sajnos még az is kiderül, hogy a 19 éves Bazsarózsa nem borotválja sem a hónalját, sem pedig az intim szőrzetét, ami azért jó, mert így a 69 éves Benkő Dániel "belebonyolódhat" a lány "aromáiba".

De nyilván, ez csak egy kevésbé vonzó részlet ebben a történetben - mondjuk a másik a meg felvet bizonyos törvényességi kérdéseket is.

Hiszen ebben az interjúban jóízűen beszélnek arról, hogy

BENKŐ DÁNIELNEK MEGTETSZETT EGY 9 ÉVES KISLÁNY!

És miután elhangzik ez a kijelentés, nem az az újságíró reakciója, hogy elküldi a francba a férfit, hanem tovább folytatódik a kedélyes csevej.

Ezt tolja hétfő reggel az emberek arcába a Habony-művek.

S bár meglepő, de ennek az egész hányadék anyagnak tényleg van egy pozitív kicsengése:

ugyanis a Blikk 2015. augusztus 28-án már megénekelte Benkő és Bazsarózsa szerelmét, de ott még a lány 24 éves, és még csak nem is szőrös.

Tehát, a Lokál nemcsak, hogy bemutatott egy pedofil töltetű "szerelmi" történetet, de ebbéli nagy igyekezetében még át is verték a Habony Árpádhoz tartozó szennylapot, amely persze magasan eddig sem tartotta a lécet – csak szöveghűen közvetíti a fideszes értékeket, így ha kell buzizik, sorosozik, vagy épp ellenzéki politikusok magánéletében vájkál. Szóval eljutottunk idáig: ezt osztogatja a nemzeti/keresztény/polgári Orbán-kormány reggelente az állampolgároknak.

De azért ezeket a szavakat vessük le még egyszer a papírra, mihez tartást véget, ha esetleg a Habony-művek bármelyik lapját hiteles forrásként elénk tenné valaki: "már a lány kisiskolás korában tudták, hogy közük lesz egymáshoz".