Macron feszegeti a határait

Donald Trump után Putyinnak is odaszúrt a francia elnök.

Az orosz elnök I. Péter cár 1717-es, a francia-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételeként számon tartott párizsi látogatásának 300. évfordulója alkalmából érkezett a francia fővárosba, ahol Macronnal közösen nyitották meg az "Egy franciaországi cár" című kiállítást a versailles-i Nagy Trianon palotában. 

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron hangsúlyozta: őszinte véleménycserét folytatott Putyinnal, majd a két elnök véleménykülönbségét hangoztatták több kérdéssel kapcsolatban.

Szíriában különböző oldalon állnak

A francia elnök szerint

"bármilyen vegyi fegyver szíriai bevetésére Franciaország azonnal megtorló intézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben érintett".

A két ország különböző oldalon áll a szíriai konfliktusban. Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, Franciaország pedig az elnök ellen harcoló lázadó csoportokat támogató és Aszadot vegyi fegyver bevetésével vádoló nyugati szövetség részese. 

Ukrajnában a helyzet változatlan

Ukrajnával kapcsolatban Macron kijelentette:

„Részletesen megvitattuk az ukrajnai helyzetet és a minszki folyamat megvalósítását. Támogattuk, hogy »a normandiai négyek« (Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország) keretében a közeli jövőben folytassunk véleménycserét.”

Szükségesnek nevezte, hogy a normandiai fórum valamennyi résztvevője hozzáférjen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) részletes jelentéséhez.

 

Putyin szerint nem volt orosz beavatkozás, Macron szerint igen

Vlagyimir Putyin azt mondta, az Oroszország elleni szankciók semmiképpen sem járulnak hozzá a kelet-ukrajnai válság rendezéséhez, és kérdésre azt válaszolta: Macron nem vetette fel a francia elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás kérdését,

„ez a téma nem létezik”.

Putyin szerint Moszkva nem avatkozott be a franciaországi kampányba, de védelmébe vette a márciusi moszkvai találkozóját Macron riválisával, Marine Le Pennel. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjéről Putyin megjegyezte: olyan politikus, aki baráti kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal, és furcsa lenne, ha Oroszország gorombán visszautasítaná azokat az európai politikusokat, akik szorosabbra kívánják fűzni vele a kapcsolatokat.

Macron

„befolyásolási és propagandaeszközöknek”

nevezte a Kreml által finanszírozott Russia Today televíziót és a Szputnyik rádiót. Az elnökválasztási kampányban Macron csapata azzal vádolta meg a két orosz médiumot, hogy hamis híreket gyárt, és igyekszik aláásni a centrista jelölt hitelét a Moszkvával való közeledést szorgalmazó Le Pen javára.