Mától a Mandiner is a Habony-birodalom része

Ahogy az várható volt, Tombor András, Habony Árpád hitelezője, volt miniszterelnökségi főtanácsadó megszerezte a Mandinert.

Tombor régóta szerette volna magáénak tudni a portált, egy héttel ezelőtt pedig céget jegyeztetett be Mandiner Press Kft. néven, erről az Átlátszó számolt be. Ahogy az várható volt, meg is szerezték a lapot, bár az olvasókat eddig nem tájékoztatták a változásról, mától nem az eddigi Mandiner Kft., hanem a friss Tombor-cég van megjelölve kiadóként a portálon.

A Mandiner évtizedes múltra tekint vissza: korábban nyomtatott újságként UFi, majd Reakció néven futott. Önmagukat polgári underground-orgánumként határozták meg, a közvélemény jelentős része Fidesz-közeli sajtóként tartotta számon a kezdetek óta, az utóbbi években azonban egyre több lett a kritikus hang a portálon. Iparági pletykák szerint ezt elégelték meg Habony Árpádék, és úgy döntöttek, megszerzik a portált.

Az impresszum tanúsága szerint Bukovics Martin és Bakó Beáta már távozott is a szerkesztőségből. Néhány hónapja ők vitték a portálon az Azonnali kérdések videósorozatot, melyben parlamenti képviselőket kérdezgettek, sokszor a kormány számára kínos kérdésekben is, volt, hogy Kövér László ki is akadt rájuk.

Az Alfahír megkereste Bukovics Martint, aki délutánra ígért tájékoztatást.