És a tapasztalatok szerint ez rendre az Orbán-hívők miatt alakul így. Akik a Fidesz-kommunikáció által erőltetett kb. tucat szóval (Soros, Simicska, migráns, Brüsszel, Kovács Béla, civilek, ügynökök stb.) revolvereznek, falhoz állítanak, kérdésre nem válaszolnak, más véleményen nem érdekli őket. Mert sokkal egyszerűbb nekik beleringatni magukat abba a tévképzetbe, hogy vannak ők, akik Orbán Viktort támogatják, mindenki más pedig hazaáruló. És erre nem pusztán maguktól jöttek rá, hanem irányították is a gondolkodásukat azzal a panellel, hogy „aki nem áll ki Orbán Viktor, vagyis Magyarország mellett, az hazaáruló”.
A magyar néplélekben van valamiféle kollektív vágy, hogy az országot erős ember vezesse. Mindent elnéznek, elfelejtenek neki, ha cserébe azt az érzetet kaphatják, hogy az ország első embere megvédi őket. Abban az országban, ahol korábban Ferenc Jóska-, majd később, Kádár-nosztalgia is volt (van), ott nem kell csodálkozni azon, hogy a jelenlegi kormányfő feltétlen követői gyakorlatilag egy szektát alkotnak.
Ahol a guru azt mondja nekik: „Tessék! Itt vagyok én, a kedves, az erős, a bölcs vezető. A király, a pártfőtitkár, a miniszterelnök egy személyben, aki megvéd titeket minden gonoszságtól, de aztán tessék engem imádni, mindenki mást pedig hazaárulózni! Okés? Na, csak azért!”