Kész Zoltán: ismert a recept ahhoz, hogy 106-ból 106-szor megverjük a Fideszt

2015-ben sikerült, csak meg kell azt ismételni 106-szor. Vagy 105-ször.

Kezdjük Veszprémmel, csak egy kicsit másképp. Elkísérte a kézilabda-csapatot Kölnbe, a Bajnokok Ligája négyesdöntőjére. Csalódásként élte meg a bronzérmet?

Reálisan nézve a Veszprémnek kevés esélye volt a végső győzelemre, bár egy ilyen kerettel illik ott lenni a legjobbak között. Hogy a Barcelonát megvertük vasárnap, az külön öröm. Ilyen a kézilabda, egy-egy gólon múlik a győzelem, vagy a vereség. Hiszem: jövőre nyerni tudunk. Öt éves korom óta járok mérkőzésekre, akkor még az NB2-ben szerepelt a Veszprém. Ugyanolyan őrült módon, beöltözöm, kifestem magam és szurkolok a B-középben.

Így viszont nem készül közös kép Simicska Lajossal?

A táborban szoktunk fényképezni, így ha beáll közénk, akár közös fotó is készülhet, de én biztosan nem megyek föl a VIP-be. Ha már Simicskáról kérdezett: soha nem találkoztam még vele, de mivel Simicska Lajos is egy a veszprémi választópolgárok közül, ebben a minőségében őt is képviselem. Ismerve megnyilvánulásait, ha ő 2015-ben azt nézte, kinek van esélye legyőznie a Fideszt Veszprémben, akkor biztosan rám szavazott.

2018-ban kinek lesz erre esélye a választókerületben?

Nekem. A méréseink azt mutatják, az embereknek bejött, hogy van egy független parlamenti képviselőjük, aki betartotta az ígéretét és nem csatlakozott egyetlen frakcióhoz sem. A veszprémieket képviselem, nem pedig egy pártot.

De sajtóhírek szerint az MSZP, amely 2015-ben még támogatta Önt, jövőre Mesterházy Attilát indítaná Veszprémben.

"Ha Magyarország érdekeivel szemben a Fidesz hatalomban maradására játszana, tegye."

Én azt tudom, hogy elindulok, és a legutóbbi mérések 6-8 százalékos előnyt mutattak a kormánypárti jelölttel szemben, miközben egy szocialista vagy DK-s jelölt százalékban kimutatva kétszámjegyű vereséget szenvedne. Ha 2018 májusában országszerte ugyanazt fogják érezni, mint a megválasztásomkor, hogy

"itt egy erős jelölt, aki képes legyőzni Orbánékat, akkor verhető, pontosabban agyonverhető a Fidesz."

Nézzük meg a két 2015-ös időközi országgyűlési választást, amelyet én, és a tapolcai kórháza ügyét felkaroló jobbikos Rig Lajos nyert meg. Mindkettőnk esetében ismerték a választók a szoros helyi kötődést és elhitték, hogy győzhetünk.

Ezt talán árnyalja, hogy amíg Rig Lajost most is támogatja a Jobbik, addig ön mögött nem látni a baloldali összefogást.

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Először látnunk kell, hogy

"a Fidesz egy félfeudális kommunista rendszert alakított ki, amelyben a párttitkárok kegyet gyakorolnak a lakosság felett."

Mi ezt a rendszert szavaztuk le '89-'90-ben, nem célunk, hogy ifjú kommunisták jöjjenek vissza Fidesz vagy Fidelitas mezben. S lehet, hogy sok mindent másképp gondolunk, de az biztos, hogy az emberek többségének tele van a hócipője a jelenlegi kormányzással. Egy olyan alternatívát keresnek a különböző választókerületekben, amely képes lehet legyőzni a párttitkári rendszert. Ezért volt az, hogy az elmúlt választásokon, például Ózdon, Salgótarjánban több átszavazás is történt. Ne mondjuk, hogy Jobbik-tábor, vagy szoci-tábor, elsősorban magyarok vagyunk, akik ebben az országban akarnak élni.

"Sajnos 2017-re odáig jutottunk, hogy ha nem hódolunk be a Fidesznek, saját hazánkban cselédként élünk, ha viszont ellenállunk nekik, akkor csicskák leszünk, és érvényesülni csak a csókosok tudnak."

Még mindig hiszek a politikusok belátásában, így abban is, hogy azok a pártok, amelyek akkor támogattak, most is fognak.

És ha megfordítom? Önnek szüksége van ezekre a pártokra?

Nekem minden magyar emberre szükségem van, aki partner abban, hogy leváltsuk a Fideszt. Elsősorban a választópolgárokra koncentrálok, de közben aktívan szurkolok az ellenzéki pártoknak, hogy ismerjék fel: el kell felejteni a régi pártbeidegződéseket, megújult gondolkozásra, vérfrissítésre van szüksége az országnak.

Csalódott lenne, ha mégis kimaradna ebből? Ha úgy döntetnének...

Kik döntenének úgy?

Azok az erők, akik ön mögött álltak, amikor bejutott a parlamentbe.

Már bocsánat, de a választókerületemben politikai értelemben én képviselem az erőt az ellenzéki oldalon. Nézze, nem személyes ambíció hajt: ha Veszprémben jön egy nálam esélyesebb ellenzéki jelölt, akkor én nagyon szívesen beállok mögé. De jelenleg ilyet nem tudnak mutatni. Egy olyan összefogásra van szükség, amíg végül - mint a Hegylakóban - mindenhol csak egy marad. Egy erős helyi jelölt. Teljesen mindegy hogy az az LMP-ből, az Együttből jön, vagy pedig egy civil, viszont akkor helyben őt kell támogatni. Abban pedig nem hiszek, hogy 2014-hez hasonlóan egy füstös szobában döntsenek a képviselő-jelöltek személyéről. A négy évvel ezelőtti forgatókönyv nem ismétlődhet meg. Közös gondolkodásra van szükség, hogy olyan jelölteket találjunk, akiknek megvan a szükséges helyi beágyazottsága, akár egy adott ügy mentén is.

"Olyan emberek kellenek, akik helyben hitelesek, és tényleg változást akarnak. A többit el kell felejteni."

Egy egészséges demokráciában szükség van másképp gondolkozókra, és a másképp gondolkozó pártok közti egészséges vitára.

Ha már parlamenti vita. Ebben független képviselőként még kevesebb szerepe lehetett.

Az igaz, hogy bizonyos szempontból szűkösebbek a lehetőségeink, de így legalább nem kell beállni a sorba, és nem kell aszerint cselekedni, ahogy azt a Fidesz eltervezte.

"A Star Wars droidhadseregének több önálló véleménye volt, mint a 131 fideszes képviselőnek,"

akik mindössze gombot nyomogatnak, ahogy azt Orbán Viktor megkívánja tőlük. Ugyanezt látom Veszprémben is, például az országos költségvetéssel kapcsolatos javaslataimat a Fideszen kívül az összes párt támogatta, az MSZP-től a Jobbikig. Ebben a propaganda megszüntetése és a közmédia költségeinek csökkentése terhére Veszprémben megvalósulhatott volna a déli elkerülő megépítése, lehetett volna új völgyhidunk. Jó lenne, ha kimondaná a helyi Fidesz: ezek közül mi nem volt számukra támogatható? De ahogy nem kell kormánypárti droidnak lennem, nekem nem kell mindenben úgy sem szavaznom, ahogy azt az ön által baloldalinak mondott pártok teszik. Ha lehet támogatni egy törvényjavaslatot, akkor azt támogatom. Nem minden fekete-fehér.

Ide tartozik, Ön a bizottságban és a plenárison is támogatta a Jobbik betelepítést kizáró alaptörvény-módosító javaslatát, amely ugye keresztbe tett volna letelepedésikötvény-programnak is. Mennyiben tér el a migrációról alkotott véleménye a baloldalétól?

Nem a bal- vagy a jobboldalhoz méricskélve alkotok véleményt, hanem a tények alapján. Magyarországon a menekültválság idején beadott kérelmek 98 százalékában megszűnt az eljárás, mert a kérelmező rögtön elhagyta az országot. Tudatos kormányzati hisztériakeltés zajlik, hogy az emberek félelmeire játszva politikai hasznot zsebeljenek be. A migrációs válság Magyarország esetében nem az, hogy ide akar jönni bárki is, hanem az, hogy

"elmennek innen az emberek. Veszprémben és környékén munkaerőhiány van, a Balaton mellett ez a nyári szezonban a vállalkozások működését fenyegeti."

Migránsbizniszt Magyarországon a Fidesz folytat a letelepedési kötvényekkel, de ezzel csak a Rogán-Habony körhöz kapcsolódó offshore cégek járnak jól, a magyar költségvetés ráfizet, azaz a magyar adófizetők járnak rosszul. Ráadásul megfelelő nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül juthatnak Európába gyanús személyek például Oroszországból, Kínából, vagy az arab országokból. Ez valójában jóval nagyobb kockázat a terrorizmus szempontjából, mint a menekülthullám, amelyet természetesen kezelni kell.

Kívülről úgy tűnik, hogy a különvélemény a jelenlegi belpolitikai struktúrában elképzelhetetlen. Elég csak arra gondolni, hogy milyen felzúdulás követte azt, hogy a Jobbik is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát.

Ezért van szükség terepmunkára. El kell mondani az embereknek, hogy nem minden fekete-fehér. Akkor lesz egészséges politikai élet, ha tudunk arról is beszélgetni, amiben nem értünk egyet, de ez most hiányzik. A Fidesz erőből akar megoldani mindent, helyben is, és nem hajlandó a párbeszédre. Rólam tudják, hogy mit gondolok a világról, de azt én sem tudom, hogy mi egy fideszes képviselő véleménye, csak azt, mi Orbán Viktoré.

De az erőre nem csak erő lehet a válasz?

A népakarat jelentős erő, ezt kell begyűjteni. Amennyiben a jelölt az esélyes erejét tudja felmutatni, és aki a választópolgárok kérdéseit a parlamentbe képes beemelni. Elődöm, a fideszes Navracsics Tibor például 2006 és 2010 között ellenzékiként 40 írásbeli kérdést adott be, amelyből mindössze 3 volt helyi kötődésű. Én már 272-nél tartok, aminek majdnem a fele veszprémi ügy.

Nem erre gondoltam. A 2015-ös választási győzelmek a migrációs hullám előtt születtek, azóta viszont a Fidesz már azt kommunikálja magáról, hogy ő az az erő, amely megállította a migránsokat, felhúzta a kerítést, megvédte a kultúránkat, és miattuk még az asszonyainkat sem erőszakolták meg. Valóban fontos egy ilyen üzenet mellett a helyi ügy?

Igen, mert a helyi ügyek az emberek mindennapjait érintik anélkül, hogy közpénzből több tízmilliárdos kampánnyal tolnák az arcunkban: ezzel az üggyel kell foglalkoznod. A választások előtt több más téma is fel fog merülni, amely kívül esik a migráción.

"Ha már a félelmek: a választókerületemben például nagyon fontos kérdés az orosz kapcsolat. Nálunk rengeteg sváb település van, ahol fáznak attól, hogy itt újra Oroszország lesz."

Beszéltem konzervatív beállítottságú emberekkel, plébánosokkal, papokkal, akik életükben nem szavaztak a baloldalra, de most eltávolodnának a Fidesztől, mert nem akarnak újra szovjet érdekszférába kerülni. Ahol a II. világháború végén asszonyokat erőszakoltak meg, férfiakat hurcoltak el, oda ne mondja még egyszer Orbán Viktor, hogy mennyire hasznosak az oroszok. És ezek az üzenetek ülnek ezekben a falvakban.

Jó, de az idők változnak, nem ugyanazok az oroszok jönnek most vissza.

Ugyan! Azért nézzük meg, hogy az információs háborúban mennyire sikerült befolyásolniuk választásokat külföldön. Ezt komolyan kell venni. Ne orosz kémek, hanem a magyar emberek döntsenek a jövőnkről.

De ha ekkora a befolyásuk, akkor nem az lenne a célszerű, hogy megegyezzünk velük?

Nézze, azzal nincs bajom, ha kereskedünk olyan országokkal, akikkel ez gazdasági érdekünkben áll. De azt ne felejtsük, két szövetséghez tartozunk, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, mindkettőt önként, erős konszenzussal választottuk. Nem rúghatjuk fel ezt a nyugati egységet az új cáratyuska kedvéért.

De az is tény, hogy ez a nyugati szövetség, Brüsszel reformokra szorul.

Persze, ezzel tökéletesen egyetértek. De belülről kell megreformálni. Ez úgy nem megy, hogy amikor az Európai Unióban van, akkor a miniszterelnök megszavaz mindent, amit a Tanácsban meg lehet szavazni, majd hazajön és mindennek az ellenkezőjét állítja. Az Európai Unió egy túlbürokratizált rendszer, ami sok mindenben nem hatékony, viszont látok olyan tendenciákat, amik arra mutatnak, hogy a Közösség képes úrrá lenni válságokon. Az Európai Unió legnagyobb vívmánya nem a szabadkereskedelem, hanem a béke. Az európai béke szavatolása.

"Gondolkodhatunk sok mindenről másképp, de amikor az európai nemzetek nem kooperáltak, konfliktusok robbantak ki a kontinensen."

Ez az igazi biztonság.

Egy ilyen reformeszköz lehet a jobbikos béruniós polgári kezdeményezés is.

Minden olyan kezdeményezést támogatok, ami népszavazásra irányul. Meg kell bizonyos kérdésekben kérdezni az emberek véleményét. A polgári kezdeményezéssel egy egészséges országos politikai vita generálódhat, így lehet majd értelmesen beszélni a bérunióról. Nagyon szívesen meghallgatom a Jobbik és a Fidesz véleményét is erről.

Mondjuk a Fideszét ismerjük...

Nem ismerjük, a párttitkári rendszerben nincs önálló vélemény. De én nem szeretnék olyan világban élni, mint a nagyszüleim, akik nem érvényesülhettek a tehetségük szerint.

"Mit látunk most? Nem az érvényesül, aki valamiben tehetséges, hanem aki a legjobb seggnyalásban."

Ha nem a tehetség érvényesül, akkor fontos képesség lehet ezután az ügyes kutyasétáltatás?

Miután megosztottam az N1TV videóját, amelyben beszámoltak a Fidelitas székesfehérvári kongresszusáról, rám szabadították Facebookon a veszprémi fideszes trollokat, és a kommentekből később cikk született a PestiSrácokon. De azt támadják, akitől félnek.

"Ugyanakkor nem gondolom, hogy a videóban látható fiatalok a tehetségük miatt kerültek a mostani pozíciójukba,"

sokkal inkább azért, mert elérték, hogy a jelenlegi rendszer kegyeltjei lehessenek, viszont egy normális világban sokan közülük nehezebben érvényesülnének.

Ön is tagja volt a Fidelitasnak, akkor más volt még ez a szervezet?

Persze, de a fidelitasos kalandom mindössze 8 hónapig tartott, 2003-ban vagy 2004-ben, amikor veszprémi egyetemen tanítottam.

Többször említette már, hogy a Fidesz visszahozta párttitkári rendszert. Ezek szerint igaz Vona Gábor megállapítása, hogy vannak XX. és XXI. századi pártok a parlamentben?

Szerintem rossz, ha csak két választás van előttünk. Úgy gondolom, hogy vannak értékek egy XX., de akár egy XIX. századi pártban is. Egy XIX. századi eszmerendszer is lehet értékes, ha azok megfelelő befogadóközeget találnak egy XXI. századi programban. Egy nagyon széles skálán kell mozognunk. A politika a kompromisszumok művészete, de mivel nálunk nincs párbeszéd, nincs, amiből kompromisszum szülessen. Eltűnt a vitakultúra.

Ennek elmaradásában saját bevallása szerint is nagy szerepe volt Bayer Zsoltnak. De aztán a nagy kávézásnál létrejött vita sem szólt a 3,6 millió létminimum alatt élő magyarról. Szükségünk volt akkor erre?

Minden vitára szükségünk van, legyen az egy értelmiségi klub az V. kerületben ideológiákról, Olaszfalun a bisztróban a helyi közösség problémájáról - vagy fordítva. De egyik sincs. Persze ehhez az is kellene, hogy az asztal másik végén is üljön egy politikus.

Ez a párbeszéd kialakulhat 2018-ig?

Muszáj, mert különben lehúzhatjuk az országot a vécén. De én pozitív vagyok, 2018-ban a Veszprém megnyeri a BL-t, a Fidesz pedig eltakarodik.

Egyelőre azonban a Fidesz vezeti a közvélemény-kutatásokat.

Nemcsak országosan kell nézni, 2018 tavaszán százhat külön választás lesz, s ha hitelesek, ismertek és erősek az ellenzéki jelöltek, akkor 106-ból 106-szor meg lehet verni a Fideszt.

Igen, de ehhez valahogy meg kellene találni azt a 106 alkalmas embert.

Mivel velem tudunk nyerni Veszprémben, már csak 105 kell. A siker receptje ismert, ha megértjük a helyi érdeket, ha nem kegyet gyakorlunk, akkor visszaadjuk a politika tisztességét. 2015-ben ez többször sikerült, simán megismételhetjük ezt még egyszer, illetve 106-szor.