Lex Felcsút és az átláthatatlan TAO

Mészárosék nagyon nem akarják elárulni, mennyi támogatást kapnak.

A lényeg természetesen ismét Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor. érdekeit szolgálja. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint sokkal fontosabb Bánki Erik udvarlásánál az, hogy az elfogadott javaslat tartalmazott egy olyan módosítást, ami mindenhonnan törölte a közhasznú szót a törvényből.

Míg korábban csak ilyen minősítéssel rendelkező alapítványok kaphattak támogatást, ezután már bármilyen utánpótlás-neveléssel foglalkozó alapítvány jogosult lehet rá.

A módosítást azzal magyarázzák, hogy ezáltal kerül összhangba a szabályozás a sporttörvénnyel, ám valójában az állhat a háttérben, hogy így a támogatott sportszervezeteknek nincs kötelezettségük arra, hogy elárulják, kitől kapják a pénzt. Miután már nem számítanak közhasznúnak, így kisebb mértékű adatszolgáltatásra kötelezhetők.

Az időzítés nem véletlen, mivel az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc vezette FUNA másodfokon is pert vesztett a Demokratikus Koalíció ellen. A Fővárosi Ítélőtábla arra hivatkozva, hogy a FUNA közhasznú tevékenységet lát el, kötelezte rá, hogy a TAO-pénzből finanszírozott beruházások és megbízások szerződéseit hozza nyilvánosságra.

A felcsúti polgármester a Kúriához fordult, így az adatszolgáltatásra még nem került sor, és azáltal, hogy hamarosan kikerülhetnek a közhasznú besorolás alól, kérdéses, hogy milyen ítélet születik.