G20: Washington, Szöul és Tokió újabb szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen

Hozunk néhány információt a csúcstalálkozóról.

"Trump és Mun elnök, valamint Abe kormányfő egyetértettek abban, hogy mielőbb Észak-Koreai elleni szankciókat elrendelő új ENSZ BT-határozatra van szükség, hogy világossá tegyék Phenjan számára: destabilizáló, provokáló és a helyzet eszkalációjához vezető magatartását komoly következményeket von maga után" - olvasható a Fehér Ház által ismertetett dokumentumban.

"Trump elnök megerősítette az Egyesült Államoknak a Koreai Köztársaság és Japán megvédésére irányuló eltökéltségét, bevetve teljes hagyományos és nukleáris arzenálját" - áll a közleményben. 

Kedden az észak-koreai állami televízió bejelentette, hogy végrehajtották az első sikeres tesztet a Hvaszong-14 interkontinentális ballisztikus rakétával. Az ENSZ BT szerdán rendkívüli ülést tartott, amelyen Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet erő alkalmazásával fenyegette meg Phenjant, és bejelentette, hogy Észak-Koreát szigorúbb büntetőintézkedésekkel sújtó határozatot készítenek elő.

Mun Dzse In dél-koreai elnök találkozott orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal is. A találkozón Mun kijelentette: a keddi "nukleáris provokáció" ellenére a párbeszédet támogatja Észak-Koreával. Hozzátette: meglátása szerint az orosz elnöknek is szerepe van a Koreai-félszigeten kialakult feszültés enyhítésében. Putyin hangsúlyozta: az észak-koreai atomprogram nagyon súlyos probléma, de nem szabad elveszíteni az önuralmat, gyakorlatiasan és óvatosan kell eljárni.             

Donald Trump amerikai elnök a húsz legfejlettebb ipari ország tanácskozásának szünetében találkozott Enrique Pena Nieto mexikói államfővel is. A kétoldalú megbeszélés előtt újságíróknak megismételte, azt akarja, hogy a mexikói határon építendő fal költségeit déli szomszédja állja.

Az amerikai elnök több alkalommal kijelentette, hogy 3142 kilométer hosszú falat építtet az amerikai-mexikói határon, hogy megállítsa az illegális bevándorlást és a drogcsempészetet. A kongresszus azonban nem hajlandó hozzájárulni a rendkívül költséges terv megvalósításához, csak a műszaki ellenőrzés megerősítését hajlandó finanszírozni.

A találkozó előtt Enrique Pena Nieto nyilatkozatban fejezte ki reményét, hogy a kétoldalú találkozó segítséget nyújt a két ország közötti "folyamatos párbeszéd" folytatásához, mindenekelőtt a két ország biztonságáról és a határokról". "A szervezett bűnözés elleni felelősség közös" - tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök a tanácskozás szünetében az általános felmelegedés elleni elkötelezettségek vállalásának fontosságát emelte ki. A francia elnök a kanadai kormányfőval tartott találkozója előtt kijelentette: ő és Justin Trudeau megvitatják "azt a közös kötelezettségvállalást, amelyre szükség van, amelyet meg kell védenünk, amikor azt egyesek megkérdőjelezik".

Trudeau közölte: ő és Macron megtárgyalják a "Párizzsal kapcsolatos határozott közös kötelezettségvállalásukat, és az éghajlatváltozás elleni fellépésben játszott "kollektív vezető szerepet".

Donald Trump elnök júniusban jelentette be, hogy kilépteti országát a 2015-ben Párizsban megkötött klímavédelmi egyezményből.