Ferrari dráma Silverstone-ban, kettős Mercedes siker

A Ferrari és a Pirelli szomorú története.

Nem indult egyszerűen a futam, Jolyon Palmer alatt állt le a Renault hidraulikus rendszere még a rajt előtt, így kettő felvezetőkörre volt szükség.

Palmer leállása:

Vettel hátsó fékei erősen füstöltek, de a start viszonylag sima volt, egy fontos helycsere történt: Verstappen megelőzte Vettelt. A második körben már Safety Car volt a pályán, megérkezett az orosz torpedó: Kvjat kitütte a saját csapattársát, Sainzot.

A két Toro Rosso ütközése:

Lewis Hamilton a rajt és a biztonsági autós fázis után is nagyon simán elhúzott a többiektől, így gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy ő nyeri a futamot. A 13. kör magasságában kezdődött a verseny legizgalmasabb szakasza, Verstappen és Vettel kőkeményen összecsaptak, le is terelték egymást a pályáról oda-vissza.

Verstappen vs. Vettel:

Fernando Alonso alatt természetesen ezúttal is gyengélkedett a McLaren-Honda, a spanyol a 33. körben állt ki. A 43. körre a 9. helyről startoló Bottas utolérte Vettelt, ám először nem sikerült megelőznie.

Bottas vs. Vettel, első felvonás:

Később aztán már simán elhúzott mellette.

Bottas vs. Vettel, második felvonás:

A 49. körben aztán elkezdődött a Ferrari drámája. A második helyen haladó Kimi Räikkönen bal elsője teljesen szétfoszlott, be kellett jönnie a boxba új abroncsokért, így végül a harmadik helyen végzett.

Räikkönen gumija:

Itt viszont még nem volt vége, Kimi balszerencséje miatt a harmadik helyre lépett előre Vettel, de őt is utolérte a végzet, szintén a bal első, nála ráadásul defektként. Teljessé vált a Ferrari angliai drámája.

Vettel gumija:

Így végül kettős Mercedes győzelem született.

Végeredmény:

  1. Lewis Hamilton
  2. Valtteri Bottas
  3. Kimi Räikkönen
  4. Max Verstappen
  5. Daniel Ricciardo
  6. Nico Hülkenberg
  7. Sebastian Vettel
  8. Esteban Ocon
  9. Sergio Pérez
  10. Felipe Massa
  11. Stoffel Vandoorne
  12. Kevin Magnussen
  13. Romain Grosjean
  14. Marcus Ericsson
  15. Danyiil Kvjat
  16. Lance Stroll
  17. Pascal Wehrlein

(fotó: Formula1.com)