Cigány-plutónium

Cserdi polgármestere szerint olyan sokan lesznek, hogy robbanás lesz.

A Hetek interjút készített vele és dr. Orsós Zsuzsa egészségügyi prevencióval foglalkozó biológus, rákkutatóval a téma kapcsán.

Bogdán úgy véli, hogy valakinek muszáj kimondania mi zajlik a roma nőkkel, ugyanis

„A cigány nők nem fognak jogvédő szervezeteket alakítani, vagy elmenni a rendőrségre bejelenteni, hogy a férjük péppé verte vagy megerőszakolta őket”.

A köcsögmentesítő programja kapcsán elhíresült polgármester, aki a 80 százalékban cigányok lakta falujában sikeresen számolta fel a bűnözést a börtönlátogatásokra és munkára épülő projektjével, azóta is sokat látogatja a fegyintézeteket. Mint mondja "érdemes beleállni az iszapba", ugyanis már negyven nőtől kapott köszönőlevelet, amikben arról számolnak be, hogy a férjük sokkal szebben beszél velük, mióta a polgármester meglátogatta őket a börtönben, hazatértükkor már nem az az első szavuk, hogy "nyakon szúrlak".

Rengeteg gyerek, rossz kultúra

Bogdán szerint

„az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől".

Ezzel kapcsolatosan az interjúban megkérdezik az alanyokat Varga Erika, a Romani Design vezetőjének véleményéről is, aki úgy nyilatkozott, hogy még mindig jobb a cigányok korai házassága, mint a nem romák tinédzserkorban elkezdett sűrű partnerváltogató életmódja, mivel a cigányok legalább összeházasodnak az első partnerükkel.

Bogdán teljesen elfogadhatatlannak tartja ezt az összehasonlítást. Orsós Zsuzsa úgy gondolja, hogy a korai házassággal és gyermekvállalással a roma nők korán elhagyják az iskolát, 

"az iskolázatlanságból fakadó kiszolgáltatottság pedig meghatározza, determinálja az asszonyok sorsát”.

Ezért fontosnak tartja, hogy ne gyerekek vállaljanak gyereket, hanem inkább a tanulást tegyék az első helyre. "Ha egy roma lány tanul, az a férfiakból is tiszteletet tud kiváltani: ha emberileg megmarad olyannak, amilyen volt, akkor a többiek büszkék rá, hogy közülük való."

Cigány-plutónium

Bogdán László úgy véli ő csupán egészséges önkritikát fogalmaz meg, ami nem rasszizmus. Hibás irányvonalnak látja, hogy a romakérdésekben budapesti értelmiségiek osztják az észt és politikai korrektségre hivatkozva nem fogadnak el más véleményt, pedig láthatóan a rendszer nem működik. A magyar társadalomban nincs fogadókészség a romákra, mindenki annak örülne a leginkább, ha eltűnnének.

"Problémának számítunk, nem feladatnak. Pedig ha nem számolnak velünk természetes módon, akkor előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz – ezt hívom én cigány-plutóniumnak."

"20 éve erről beszélek, hogy meg kell tanulnunk egymással szót érteni, és ebben mindenkinek megvan az egyéni felelőssége” - teszi hozzá a polgármester.

A teljes interjú a Hetek legújabb számában olvasható.