Ez az orbáni út a jövőbe? A kutatás-fejlesztésre persze kevesebb pénz jut

2016-os adatatok szerint nemzetgazdasági szinten komoly visszaesés mutatkozik a kutatás-fejlesztésben.

Ahogy az a Magyar Nemzet cikkéből kiderül, az Európai Unió 2020-ra vonatkozó terve szerint a tagállamoknak átlagosan a GDP 3 százalékát kellene K+F-re költenie. Ettől jelentősen elmarad Magyarország, hiszen a teljes hazai ráfordítás összesen 427 milliárd forint volt, ami a GDP 1,22 százalékát jelentette tavaly. Az uniós szempontok szerint a források legalább egy százalékának kell költségvetési forrásból származnia. A magyar valóság ezzel szemben az, hogy a költségvetés mindössze a GDP 0,33 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. Tehát a jelenlegi háromszorosát kellene költenie a kormánynak a szektorra, hogy érdemben lehessen beszélni a tudásalapú társadalom felé tett lépésekről.

Az pedig különösen aggasztó, hogy 2013 óta tovább folytatódott a hazai kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók létszámának további csökkenése: 2016-ban 2727 kutatóhelyet tartottak számon Magyarországon, ami 2,6 százalékkal elmarad a korábbi évhez képest.

Sajnálatos módon jól jellemzi ez is az orbáni világképet: hogy a jövőbe való legfontosabb befektetésre egyre kevesebb pénzt szán a jelenlegi kormányzat.