Szexrabszolgát tartott Jemenben egy amerikai diplomata házaspár

Linda Howard a jemeni amerikai nagykövetségen dolgozott. A panaszos azt állította, hogy 2007-ben kezdett dolgozni Howardnak és férjének, Russelnek. A korábbi házvezetőnő, aki most az Egyesült Államokban, Virginia államban él, azért perelte be Howardékat, mert Russel Howard 2008-tól kezdve naponta kétszer megerőszakolta, s az erőszakhoz időnként felesége is csatlakozott.

Linda Howard 2013-ban kilépett a külügyminisztérium állományából, férje pedig 2012-ben meghalt. A bíróság szerint Linda Howardnak 3 millió dollár kártérítést kell fizetnie az egykori áldozatnak.

Howardékat egyszer már öt évvel ezelőtt emberkereskedelem miatt elítélte a bíróság, szintén egy etiópiai házvezető panasza alapján. Akkor 3,3 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte őket az amerikai bíróság, de ők inkább elköltöztek Ausztráliába, és onnan folytatták a pereskedést.