Egy kicsit sem érdekli a kormányt, ha az oligarcha haverok köpnek a határon túli magyarokra

Szotyizás közben a VIP-ben erre nem jut idő. 

Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő már akkor ezen eset kapcsán, de azóta is több alkalommal emelte fel szavát a határon túli magyar tulajdonú vállalatok ezen vérlázító gyakorlatával szemben, miszerint ezek a cégek,

az OTP-n túl például a CBA vagy a MOL írásban de élőszóban is sajnos szinte kizárólag szlovákul kommunikál a felvidéki magyarsággal.

Öt év alatt alig sikerült előrelépést elérni a vállalatok nyelvpolitikai hozzáállásán, ezért a képviselő ismét kérdést intézett az ügyben a kormányhoz, felszólalásában kiemelve, hogy a vállalatok,

bár bevallottan piaci előnyt kovácsolnak abból, hogy a helyi magyar közösség magyar vállalatként azonosítja őket, nagyon úgy látszik, hogy csupán ügyfeleik pénzére utaznak, de identitásukat és kivívott jogaikat nem tisztelik.

Szávay István elmondta: a Jobbik és minden jóérzésű magyar ember elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz nem tesz meg mindent az ellen a számtalan atrocitás ellen amik nap mint nap érik a külhoni magyarokat.   

Fónagy János államtitkár már válasza első mondatában ellentmondott önmagának. Egyrészről elismerte, hogy a Jobbik már öt éve szorgalmazza a megoldást, másrészt a párt „pálfordulásának” agyonjátszott lemezét tette fel. A hozzá intézett kérdésre természetesen jó pártkatonaként érdemben nem válaszolt, inkább a szokásos, unalomig darált, nem mellesleg az ügyhöz kicsit sem kapcsolódó kormányzati kommunikációs paneleket vette ismét elő, mint a kvótanépszavazás vagy jobbikos politikusok Facebook-bejegyzései. Természetesen nem maradhatott el egy kis simicskázás sem, miközben

nem ez a (nem mellesleg nemrég még a Fidesz legfontosabb támogatójaként ismert) vállalkozó szokott együtt szotyolázni a felcsúti stadion díszpáholyában Orbán Viktorral, hanem sokkal inkább az említett cégek igazgatói.

Egyetlen kétségbeesett védekezésnek tűnő érvet tudott arra felhozni, miért nem lépnek az ügyben:nevezetesen, hogy a nem állami tulajdonú cégekre nincs és nem is lehet befolyásuk. Ha jól belegondolunk ez egy hihetetlenül cinikus és vérforraló válasz, elég ha a Fidesz pénznyomdáira, a Habony-Mészáros-Vajna szentháromság cégbirodalmára gondolunk. De egyébként a kormánynak formálisan és informálisan is számtalan lehetőség lenne nyomást gyakorolni ebben az ügyben.

A non plus ultra pedig a lezárásként elhangzott pár mondat volt:

ha a Jobbik ennyire fontosnak tartja ezt a kérdést, hát menjenek és tárgyaljanak ők a vállalatok képviselőivel.

Az államtitkár válaszában gyakorlatilag elismerte ,hogy, bár elviekben egyetértenek a Jobbik által felvetett törekvéssel, semmit nem kívánnak tenni az elszakított magyarság nyelvhasználati jogainak érvényesítése érdekében.   

Talán mert a szavakat nem lehet ellopni... 

Szathmáry-Király Gábor

Fotó: MTI/Beliczay László