„A világmindenségnek valójában nem szabadna léteznie”

Nem mi mondtuk.

Az ősrobbanás után hasonló mennyiségben jött létre anyag és antianyag, mégsem pusztították el egymást. A kutatók újra nekirugaszkodtak, hogy megfejtsék ezt a rejtélyt, de továbbra sem tudnak rájönni, hogy mi történt.

A CERN fizikusai megmérték az antiproton mágnesességét, ami pont annyi, mint a protoné, ellentétes előjellel, tehát nem létezhetnének egymás mellett. Ráadásul ezt a mágnesességmérő bulit már 10 éve elkezdték, 2014-ben sikerült megfejteni az anyag esetében ezt az értéket, most viszont már az antianyagét is, bár ugyanaz jött ki. Ez a baj.

„Minden eddigi megfigyelésünk szerint az anyag és az antianyag teljesen szimmetrikus. Ez alapján a világmindenségnek valójában nem szabadna léteznie”

 - mondta Christian Smorra fizikus a Cosmos oldalán.

Mivel mégiscsak létezik az univerzum, ezért

„valamilyen asszimetriának léteznie kell, csak egyszerűen nem tudunk rájönni, hogy hol van az eltérés”

 - tette hozzá.

Mi?

A tudományos álláspont szerint a világegyetem az ősrobbanás következtében jött létre, ezután ugyanannyi anyag és antianyag jött létre. Ahogy a nevükből is kiderül, ellentétei egymásnak, tehát az antianyagnak ki kellett volna nyírnia az anyagot, vagy épp fordítva, de az biztos, hogy papíron meg kellene, hogy semmisítsék egymást. Azt viszont jól látjuk, hogy nem ez történt.

Ha van köztük valami eltérés, tehát nem teljesen szimmetrikusak, akkor lenne magyarázat arra, hogy miért létezünk. Ezt már régóta kutatják, de semmi érdemlegeset nem találtak. A tömeg, az elektromos töltés, a mágnesesség, minden ugyanannyi, csak az előjel más.

Egyszer találtak valamit

A CERN kutatói egyszer már találtak asszimetriára utaló jeleket. A barion bomlása során – mely hasonlóan a protonhoz 3 kvarkból épül fel – 20 százalékos eltérést találtak tudósok a részecske és antirészecske között. Ezt viszont nem sikerült hitelesíteni, mert 5 szigma alatt maradt.

A Nature itt fizikai számításokat is közöl erről a témáról.