"A kormány folyamatosan lerohasztja az egészségügyet"

A Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelő Bizottságának elnöke is egyetért a bérunió céljával.

A Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelő Bizottságának elnöke is egyetért a bérunió céljával, ezért támogatta aláírásával az európai polgári kezdeményezést - olvasható a kezdeményezés Facebook-oldalán, ahol egy fotó is látható az aláírásról.

Dr. Gyenes Gézát telefonon értük utol, aki elmondta, hogy fontos és támogatandó kezdeményezésnek tartja a bérunió célját. Az egészségügy szempontjából elengedhetetlennek nevezte a béremelést. Hozzátette: a kivándorlás egyik fő oka a hazai egészségügyi dolgozók túlterheltsége, amely a súlyos munkaerőhiány következménye. Azt is megjegyezte, országgyűlési képviselőként az előző ciklusban már volt olyan felvetése, hogy uniós segítséggel kellene javítani a béreken, de

az Európai Unió nem volt benne érdekelt, hiszen az egészségügyi dolgozókat a nyugati országokban tárt karokkal fogadják. 

Több olyan orvossal is beszélt, aki már 8-10 éve dolgozik külföldön. Őket jobb feltételekkel is nehezen lehetne hazacsábítani, mivel sokan ott alapítottak családot, gyermekeik ott kezdtek el iskolába járni, ott szocializálódtak, esetleg már nem is beszélik a magyar nyelvet. Szerinte a fiatal orvosokat – akiknek az 50 százaléka a kivándorlást fontolgatja – itthon maradásra kellene ösztönözni, ennek több esélyét látja, mint a külföldre mentek hazacsábításának.

A Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelő Bizottságának elnöke azt is kiemelte, hogy

a magyar egészségügynek nemcsak a kivándorlással, hanem a belső migrációval is meg kell küzdenie.

A szakorvosok egy része ugyanis a magánegészségügybe („maszekbe”) megy át, ahol egy vizsgálat akár 20 ezer forint is lehet. Így azonban a közellátásra nem marad elég orvos, ugyanakkor a magánegészségügyben nincs akkora fizetésképes kereslet, nem mindenki tudja megfizetni a vizitdíjat.

Gyenes Géza bírálta a kormányt is, amely szerinte

folyamatosan lerohasztja a magyar egészségügyet.

Ezt igazolja, hogy üzleti megfontolásból kormányközeli oligarchák vásárolják be magukat a magánegészségügybe, és nem érdekli őket, hogy hányan nem tudják megfizetni az egészségügyi szolgáltatásokat.

A béruniós kezdeményezés mellé egyre több neves szakember és ismert személyiség áll oda. Róna Péter, Illés Zoltán, Puzsér Róbert, Schiffer András, Mohi Csaba, Szíj Melinda, Nyikos László, Urbán Flórián és még sokan mások. A kezdeményezés sikeréhez 1.000.000 aláírásra van szükség. A gyűjtés szakszervezetek és pártok részvételével több országban zajlik papíron, de online is alá tudja írni bármelyik európai uniós állampolgár. 

Bérunió

Egyenlő munkáért egyenlő bért!