Anyjukkal együtt lőtték le a gyerekeket

A támadás végrehajtójaként az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet jelentkezett   meglepően hamar.
    
A terrorakció azzal kezdődött, hogy egy teherautó vezetője műszaki hibát színlelve megállt a szigorúan őrzött Nasa-Hablod szálloda előtt, amelyben politikusok is gyakran megfordulnak. A sofőr hamarosan a levegőbe röpítette a robbanószerrel megrakott teherautót - és vele együtt magát. Ezután öt fegyveres rontott az épületbe és tűzharc kezdődött, majd két további robbanás történt. Az egyiket egy újabb öngyilkos terrorista követte el robbanómellénnyel.
    
Hajnalban a rendőrség közölte, hogy sikerült kimenekíteni 30 túszt - köztük a kormány egyik miniszterét - és, hogy az öt támadó közül már csak kettő van életben, de a harc még folyik. Reggelre azután a rendőrség teljesen ura lett a helyzetnek, közlése szerint az ostromnak vége.
    
A helyi sajtó szerint sikerült élve elfogni támadókat, a rendőrség azonban ezt nem erősítette meg.