Soha nem látott éhínséget szabadíthatnak Jemenre a szaúdiak

Milliók halhatnak meg. 

Lowcock közölte, hogy a jemeni humanitárius helyzet javításához

azonnal lehetővé kell tenni a segély- és kereskedelmi szállítmányok eljutását minden jemeni kikötőbe,

és véget kell vetni a beavatkozásnak az ENSZ és partnereinek tevékenységébe. Lowcock szerint Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerdán beszélt erről telefonon Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszterrel, és a humanitárius szállítmányok azonnali felújításának lehetővé tételét szorgalmazta.

Lowcock arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem oldják fel a blokádot, és az általa említett intézkedéseket nem teszik meg, Jemenben súlyos éhínség lesz.

"Nem olyan, amilyet Dél-Szudánban láttunk az év elején, és amely tízezreket érintett, és nem is olyan éhínség lesz, mint Szomáliában 2011-ben, amikor 250 ezer ember halt meg. Ez az elmúlt évtizedek a legtömegesebb éhínsége lesz, több millió áldozattal"

 - figyelmeztetett az ENSZ-illetékes. Felhívta a figyelmet arra, hogy a blokád előtt az ENSZ világélelmezési programja révén havonta hétmillió jemenit láttak el élelemmel.

Az ádeni kikötő vezetője, Mohamed Amzerba szerdán közölte, hogy a szaúdi katonai szövetség feloldotta az Áden körüli blokádot, de Lowcock azt mondta, hogy ezt nem tudja megerősíteni, amint azt sem, hogy a humanitárius műveletek elvégzéséhez szükséges többi kikötő zárlata is véget ért volna.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a minap ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi Háled király nemzetközi repülőtérre. A húszik a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció jemeni bombázásaira és blokádjára. A katonai koalíció válaszul több légicsapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, és megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját.

Az ENSZ szerint Jemenben

csaknem hétmillió embert fenyeget éhínség,

és meghaladja a 900 ezret a kolerafertőzöttek száma.