Végre kezdenek valamit a Szent Gellért téri metróállomással

A világ egyik legszebbnek tartott állomása hónapok óta ázott, az illetékesek azonban nem foglalkoztak a vízbefolyásokkal.

A Metróért Egyesület közleményt is kiadott, melyben a BKV felelősségét firtatta.

Így néz ki most a metróállomás, amivel a világ előtt villogunk

"Ez a metróállomás a világ 10 legszebb metróállomásának egyike, ez nem kizárólag a Metróért Egyesület véleménye, hanem ilyen jellegű összeállításokban mindig bemutatásra kerül. Úgy véljük, hogy mivel ez a nemzetei értékeink egyik kiemelt része, így az üzemeltető BKV Zrt.-nek fokozott felelőssége van a létesítmény üzemeltetése, karbantartása tekintetében" - írta a Facebookon Bíró Enrdre, az egyesület elnöke.

Úgy tűnik, észbe kaptak, ma már munkások tevékenykedtek az állomáson.

Egyébként pont arrafelé jöttem be dolgozni, és ott forgatott Andy Vajna TV2-je is, szóval elképzelhető, hogy Soros György öntötte be a vizet az állomásra 20 literes diszperzites vödrökből, tőle ugyanis bármi kitelik. Este kiderül a Tényekből.