Megfelelő bérek mellett sokkal könnyebb kilépni az áldozati szerepkörből

A nők sokszor kiszolgáltatott helyzetük miatt nem lépnek, erre nyújthat megoldást a bérunió.

A Jobbik által a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából rendezett konferenciát követő sajtótájékoztatón Dúró Dóra és dr. Varga-Damm Andrea mellett felszólalt Halász Pálma is.

Néhány évvel ezelőtt Halász Pálma volt a zászlóvivője annak a népi kezdeményezésnek, amivel szerették volna elérni, hogy a családon belüli erőszak külön jogi tényállássá váljon. Az ügyet sikerre vitték és kapcsolati erőszak néven 2013. július 1-től hatályba lépett.

Halász Pálma azonban most, négy évvel később úgy látja, hogy minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Márpedig ezt a törvényt nemigen alkalmazzák a bíróságok, szerinte ezzel könnyen átcsúszhatunk a ló túloldalára és intézményesített bántalmazást és áldozathibáztatást kell, hogy megéljenek a sértettek a védelem helyett.

Nagyon fontosnak tartja továbbá, hogy az emberek megfelelő bérezésben részesüljenek, hiszen csak akkor tud kilépni az áldozat ebből a szerepkörből, ha meg tudja fizetni a megfelelő ügyvédet, jogászt és a sérelmek feldolgozását segítő terápiákat. Emiatt döntött úgy, hogy támogatja a béruniót és reméli, hogy olyan sikeresen gyűlnek majd az aláírások, mint az általa indított népi kezdeményezésen.

A konferencia résztvevői közül nem csak ő támogatja az európai polgári kezdeményezést. A béruniós ívet aláírta dr. Ravasz László, nyugalmazott bíró is, aki a bíróságok függetlenségéért küzd. Úgy véli, hogy az elmúlt több mint két évtizedben sem történt meg a rendszerváltás, az intézményekben sem, pedig egy valódi demokráciában a bíróságoknak az állampolgárokért kellene dolgozniuk és nem a hatalomnak. Ha az emberek több bért kapnak, nem érzik magukat folyamatosan potenciális veszélyben, sokkal kevésbé befolyásolhatóak, ami pozitív társadalmi változást idézhet elő.

Bíró Ica modell, a szakmában tapasztalta meg, hogy mennyire befolyásolja a pénz, a presztízs és a hatalom az embereket. Úgy véli, nem csak a művészvilágban vannak szereposztó díványok. A sportban, a modellkedésben is megtalálható a jelenség, ahol a legtöbben azért nem állnak ki a nyilvánosság elé, mert féltik az állásukat, a karrierjüket. Nem csoda, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy míg azok a nők, akik felemelik a szavukat eltűnnek a süllyesztőben, a bántalmazók a helyükön maradnak és folytathatják kártékony tevékenységüket. Mivel az emberek itthon hónaptól hónapra felélik a fizetésüket és nincsenek tartalékaik, nem teheti meg egy áldozat sem, hogy kockáztassa a hónapokig tartó bevételkiesést, amíg új munkahelyet talál. Így legtöbbször marad a némaság.

Dr. Nyíri Iván nemzetközileg is sikeres közgazdász, volt ENSZ főtanácsadó és ecuadori tiszteletbeli konzul a konferencia végén szintén csatlakozott a béruniót támogató értelmiségi kör egyre szélesebb csoportjához.