A japán kormányfő bejelentette a császár lemondásának időpontját

Akihitótól idősebb fia, Naruhito herceg veszi át a jobbára ceremoniális hatalmat 2019. május 1-jén.

A dátumról a császári ház tanácsa döntött, amelyben politikusok, jogászok és családtagok kapnak helyet.

A japán parlament alsóháza után júniusban a felsőház is elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy Akihito átadja a trónt legidősebb fiának.

A császár már több mint 85 éves lesz, és korábban jelezte, hogy „nyomasztják az uralkodással járó kötelezettségek”.

Nagyjából 200 évvel ezelőtt fordult elő legutóbb, hogy japán császár lemondott.

Akihito 1933. december 23-án született. A világ egyik legrégibb dinasztiájának képviselője. Ő az első fia Hirohito császárnak (1901-1989) és Nagako császárnénak (1903-2000), akiknek két fiuk és öt lányuk született.