Vajon Fónagy vagy az adófizetők állják az állami cégek veszteségeit?

Az államtitkár elvesztette épeszű jellegét.

Hónapok óta próbálja a Fidesz azt sulykolni a köztudatba, hogy egy állami cég esetében csak az alaptőke számít közpénznek, az ennek felhasználásával elért nyereség már nem. Pedig józan paraszti ésszel is belátható: az adófizetők azzal bízzák meg az állami cégeket, hogy jól sáfárkodjanak a rájuk bízott adóforintokkal.

A Magyar Villamos Művektől (MVM) a Fidesz CÖF-CÖKA nevű álciviljeinek juttatott félmilliárd forint kapcsán tovább folyik a huzavona, és már a kormányzaton belül is feszültséget szít. Aradszki András államtitkár a Parlamentben ugyancsak azt a védhetetlen álláspontot próbálja védeni, hogy nem közpénz, miközben Lázár János kancelláriaminiszter hónapok óta ragaszkodik hozzá, hogy igenis közvagyon.

Lázár János ragaszkodik hozzá, hogy az MVM CÖF-nek adott 508 milliója közpénz

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jobbik közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Ugyanis az állami tulajdonú MVM az adatvédelmi biztos felszólítása ellenére sem hajlandó kiadni azokat az adatokat, melyek révén megállapítható, mi alapján adott több mint félmilliárd forint támogatást a Civil Összefogás Fórum (CÖF) mögött álló Civil Összefogás Közalapítványnak (CÖKA).

Az ügy azonban nem csupán politikai színtéren zajlik. A Jobbik képviselője, Szávay István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalához (NAIH) fordult. a hatóság egyértelműen állást foglalt:

az MVM közpénzt kezel, ezért a gazdálkodására, a társaság által kezelt pénzeszközök felhasználására vonatkozó információk mind az infótörvény, mind az alaptörvény vonatkozó bekezdései szerint is közérdekű adatnak minősülnek.

Ez alapján a NAIH felszólította az MVM-et, hogy 15 napon belül bocsássa a jobbikos képviselő rendelkezésére a CÖKA részére nyújtott támogatással kapcsolatos dokumentumok másolatait. Ezt a fideszes álcivilek nem tették meg, ami miatt Szávay közérdekű adattal való visszaélés gyanújával feljelentette a Fidesz-közeli szervezet vezetőit.

Tovább titkolja az MVM, miért adott 508 milliót a CÖF-nek: jutalmuk egy jobbikos feljelentés

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője mai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy feljelentést tett, amiért a Magyar Villamos Művek (MVM) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felszólítására sem volt hajlandó 15 napon belül kiadni az arra vonatkozó adatokat: miért támogatta az állami tulajdonú vállalat 508 millió forinttal a kormány álciviljeit?

Szávay mellett az Átlátszó is kíváncsi volt arra, mi alapján döntött úgy az állami cég, hogy sosem látott mértékű támogatást ad a Fidesz-kormány alatt egy Fidesz-közeli álcivil szervezetnek. (Emlékezetes, Böjte Csaba testvér alapítványának eközben mindössze ennek az összegnek 0,16 százalékát, 800 ezer forintot adományoztak.) Az ügy bíróság elé került, a Fővárosi Törvényszék pedig kimondta, az MVM 100 százalékos állami tulajdonban van, tehát vagyona, így nyeresége is a nép tulajdonát képezi. Ezért a cégre vonatkozik az információszabadságról szóló törvény, azaz a gazdálkodására vonatkozó adatok közérdekűnek minősülnek, bár az ítélet még nem jogerős.

Törvényt sérthetett a fideszes álcivileket pénzelő állami cég

Meg kell mutatni azokat a dokumentumokat, melyek alapján több mint félmilliárdot adott az MVM a CÖF-nek közvetlenül utóbbi plakátkampánya előtt. A kétes tisztaságú pénzügyi művelet nyilvános mivoltát elismerte korábban Lázár János és Péterfalvi Attila is.

Ebbe a kis utolsó szalmaszálba próbált fogódzkodni Fónagy János, az MVM-et felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára is, amikor Szávay István írásbeli kérdéseire izzadt ki valami válasznak nevezett írást. A jobbikos honatya azt kédezte a minisztériumtól, hogy Lázár János vagy Aradszki András álláspontját osztja a Kormány a Magyar Villamos Művek CÖF-nek adott félmilliárdos támogatása kapcsán. Az írásbeli kérdésben egy egyszerű eldöntendő kérdés volt, amit ki is fejtett a Jobbik politikusa:

  • Lázár János vagy Aradszki András álláspontját osztja a Kormány a Magyar Villamos Művek CÖF-nek adott félmilliárdos támogatása kapcsán?
  • Ha Lázár Jánosét, akkor utasítja a Magyar Villamos Művek Zrt.-t a dokumentumok kiadására?
  • Ha Aradszki Andrásét, akkor ez azt jelenti, hogy nem tekintik kötelező érvényűnek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság döntéseit?

Fónagy János államtitkár válaszában a mellébeszélés non plus ultráját mutatta be. Mindenről írt, csak épp a kérdésre nem válaszolt. Az államtitkár azt írja: „A Magyar Villamos Művek Zrt. a szocialista kormányok idején kifizetőhelyként szolgált. Ezt a gyakorlatot 2010 után megszüntettük.” (Hét és fél év után elmúltnyolcévezni nem ciki, ááá, dehogy!) Hozzáteszi: „Vállalkozási tevékenységének megvalósítása körében az MVM Zrt. más gazdasági szervezetekkel azonos megítélés alá esik, (…)”. Az utolsó szalmaszálba pedig így kapaszkodik: „Az adatigénylés minősítése szempontjából peres eljárás van folyamatban, melynek jogerős befejezése nem történt meg.”

Tehát az illetékes hatóság, valamint egy (egyelőre elsőfokú) bírósági döntés, valamint a kancelláriaminiszter álláspontja van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig két államtitkár politikai véleménye.

Megjegyezzük: ha egy közszolgáltatást ellátó állami cég veszteséges, akkor azt – hogy a közszolgáltatás továbbra is biztosított legyen – szintén közpénzből kell pótolni. Vagy talán Aradszki és Fónagy államtitkár urak magánpénztárcájából kellene?