Olaszliszka: Egy forintot sem kaptak Szögi Lajos hozzátartozói a 46 milliós kártérítésből

Egymás után szabadulnak a gyilkosok. 

A köztiszteletben álló tanár gyilkosai közül ketten már szabadlábon vannak, ketten - kedvezménnyel - nemsokára szintén kijöhetnek a rácsok mögül. 

A Szögi családnak nagy szüksége lenne a pénzre

Hiába kapták meg papíron a sok pénzt, semmi se jutott belőle nekik – nyilatkozta dr. Helme­czy László, a család jogi képviselője a Blikknek. A családnak nagy szüksége lenne a pénzre, Szögi Lajos özvegye óvónő, a legnagyobb lány egyetemista, a középső orvosnak készül, a legkisebb is középiskolás. 

Azért nem jutottak a kártérítésből egyetlen fillérhez sem, mert

az elkövetőknek a zárolt vagyonából először nyomozás és a bírósági per költségeit fizetik ki az államnak és csak ezt követően, ha marad egyáltalán valami, következnek a sorban az áldozatok és azok hozzátartozói. 

Az olaszliszkai lincselés miatt elítéltek vagyontalanok. 

Tizenegy éve apa és férj nélkül

Köztiszteletben álló tanárt 2006 októberében gyilkolták meg. Autója előtt átfutott egy 11 éves kislány, aki azután az árokparton elesett. Szögi Lajos megállt, hogy megnézze a gyermeket, hogy nem sérült-e meg, ekkor rátámadtak a lány ismerősei, rokonai. A férfit két kislánya szeme láttára verték agyon. 

A Jobbik küzdelme az áldozatok érdekeiért

A Jobbik évek óta sürgette, hogy változtassanak a kártérítések kifizetésének módján. Staudt Gábor évekkel ezelőtt kezdeményezte, hogy bizonyos esetekben a miniszter benyújtott kérelmek alapján dönthessen úgy, hogy megcseréli a sorrendet és először az áldozatok illetve hozzátartozóik kaphassák meg a kártérítést és csak utána hajthassa be az állam a bűnügyi költségeket.

A jobbikos országgyűlési képviselő azzal indokolta mindezt ha nem jutna az államnak, akkor neki még mindig van lehetősége arra, hogy behajtsa a pénz börtönmunkából vagy egyéb forrásokból akár a strasbourgi kifizetésekből, hiszen több eszköze van erre, mint egy magánszemélynek. A hatályos szabályok alapján ráadásul lehet kérni a bűnügyi költségek elengedését. 

A Szögi család kálváriája kapcsán Staudt Gábor azt mondta az Alfahir.hu-nak, hogy változtak a jogszabályok, de annak nincsen visszamenőleges hatálya. Az ilyen kiemelt eseteknél a kormánynak egyedi döntéssel kellene a helyzetet rendeznie, ahogy ezt tette a cigánygyilkosságok áldozatai esetében. 

Különbséget tettek az áldozatok között

2013. december 30-án jelent meg az a kormányrendelet, ami arról döntött, hogy a 2008-2009- es cigánygyilkosságok áldozatainak, valamint azok hozzátartozóinak pénzbeli támogatást ad.

A meglincselt tanár, Szögi Lajos családjának, valamint a szíven szúrt kézlabdázó Marian Cozma hozzátartozóinak viszont pereskedniük kellett a kártérítésért.

Ráadásul a cigánygyilkosságok esetében a kormány még azelőtt döntött, hogy jogerős ítélet született volna. Egy civilszervezet bevonásával fizettek ki 70 millió forintot az áldozatoknak és a hozzátartozóknak.