Fogalmuk sem volt a cigányoknak, hova mennek, amikor a Jobbikra akarták ugrasztani őket

Lebuktak.

Mint arról beszámoltunk, november végén egy busznyi tiszabői és tiszaburai cigány lakossal akarták megzavarni Fideszhez köthető személyek a nyugdíjasoknak szervezett karcagi Szépkorúak Délutánját. A Karcagtól közel ötven kilométerre lévő településekről utaztatott cigányok zöme még nyugdíjas korú sem volt, de azért beengedték őket. Végül provokáció helyett ők is megtapsolták Vona Gábort, és élvezték az előadást, így a kíséretükben érkező kormánypárti tulajdonú TV2 és EchoTV hoppon maradt. A köztévé persze ettől függetlenül új kamusztorit gyártott az események köré.

Az N1TV most utána járt az ügynek és kiderült, hogy a cigányoknak ajándékokat, italokat ígértek azért cserébe, ha elmennek a rendezvényre. Sőt, mindehhez fedősztorit is a szájukba adtak, amivel az N1TV-t is megpróbálták átverni, de hiába: