Küszöbön a megállapodás a BKV-s béremelésről

A szakszervezetek többsége már alá is írt.

A megállapodás érdekében idén mindennél korábban, már szeptemberben egy asztalhoz ültek a felek.

A Bolla Tibor BKV-elnök-vezérigazgató által tett munkáltatói javaslat, hasonlóan az állami vállalatoknál végrehajtandó bérfejlesztéshez,

átlagosan 12% bérfejlesztést, ezen belül 5%-os alapbéremelést, és 7%-os bérfelzárkóztatást irányoz elő. A javaslat tartalmazza a hiányszakmák kiemelését, a bértarifa-rendszer bevezetését, illetve a cafetéria összegének 180 000 Ft-ra emelését.

A közlemény szerint a tervezet szövegét a szakszervezetek képviselői megkapták, többségük már alá is írta.

A bérmegállapodás a BKV Zrt. Igazgatóságának jóváhagyását követően lép hatályba, végrehajtani pedig a Fővárosi Közgyűlés forrást biztosító határozata alapján lehet.