Nem tudni, kifizette-e már irdatlan tartozását a pécsi önkormányzat

Titkolózik a városvezetés.

Páva Zsolt fideszes polgármester még tavaly decemberben jelentette be, hogy a város 2017-ben 6,5 milliárd, 2018 elején pedig pedig 3 milliárd forint visszatérítendő támogatást kap a kormánytól, amelyet 2020 végéig köteles visszafizetni.

Ahogy a Szabad Pécs kiemelte: az önkormányzat a kölcsön következtében tette rá a kezét több értékes ingatanra, illetve veszítette el az önkormányzati autonómia egyik fontos elemét, az önálló bankválasztás lehetőségét.

A pénz lehívásának egyik feltétele ugyanis, hogy

az önkormányzat 2018. január 1-jétől a Magyar Államkincstárnál köteles számláit vezetni (az oldal információi szerint e kötelezettségüknek már eleget is tettek), ezentúl a pécsi adófizetők pénze is ide érkezik, a város pedig nem dönthet önállóan arról, mire költi az összeget.

A portál január 2-án kereste meg az önkormányzatot, ahol nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy az első körben kapott 6,5 milliárdos kölcsön mekkora hányadát fordították adósságrendezésre.

A városvezetés arra sem válaszolt, hogy az állami kölcsön idei etapjából lehet-e rendezni a hiány fennmaradó részét, illetve lehet-e azt másra - például hiteltörlesztésre - fordítani.

Gyámság alá került az eladósodott Pécs - 9,5 milliárdos kölcsönnel segít az állam

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a szavazás előtt kifejtette: az önkormányzat idén több mint 6,5 milliárd, jövő év elején pedig 3 milliárd forint visszatérítendő támogatást kap a kormánytól, amelyet 2020 végéig köteles visszafizetni.A Magyar Közlönyben kedden megjelent határozat szövege szerint a pénzösszegeket a pécsi önkormányzat finanszírozási helyzetének rendezésére és jövő évi likviditása érdekében biztosítja a kormányzat.