Jól kezdtek a magyarok a Dakaron

Elstartolt a 40. Dakar!

A szervezők nem hagytak időt a baráti autókázásra Dél-Amerikában, rögtön a dűnék közé tették a versenyzőket. A 40. Dakar-rali nyitónapján 242 kilométert kellett megtenni Lima és Pisco között, közúti és egy 31 kilométeres szelektív szakaszon. A dűnék között Nasser Al-Attiyah volt a legjobb, 21 perc 51 másodperccel, mögötte csapattársa 25 másodperces hátrányban Bernhard ten Brinke. Harmadik helyen a perui Nicholas Fuchs egy Borgward volánja mögött ért be.

A címvédő Peugeot alaposan beragadt az elején: kiszorultak a top10-ből, Stephane Peterhansel a 11. helyen zárt, Sebastien Loeb fékhiba után a 29. pozícióban érkezett be.

Az autósok között egyedüli magyarként versenyző Szalay Balázs-Bunkoczi László páros 7 perc 32 másodperces hátrányban a 36. helyen kezdett.

Szalay Balázs rövid értékelése az első szakasz után:

Szalay a fogadtatásról is beszélt:

„Négy év kihagyás után nagyon jó érzés újra itt lenni a Dakaron, de az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor kihajtottunk a kapun. Emberek ezrei álltak az út szélén, és alig tudtunk haladni, mert arra kellett várni, hogy szétnyíljon előttünk a tömeg. Simogatták a kocsit, pacsizni akartak, ajándékokat dobáltak be – kaptunk kókuszos kekszet és egy perui zászlót is.”

Pisco elérése után 31 kilométeres hurok várt rájuk, a táborból startolva és oda visszaérve. A magyar csapat nem volt elég precíz, egy GPS-pontot kihagytak, ami miatt vissza kellett fordulniuk.

Szalayék öt év után indultak újra a Dakaron, elismerte, hogy kicsit tartott is a helyzettől:

"Bevallom, egy kicsit izgultam, mert nem igazán emlékeztem, milyen itt a homok."

A dűnék között aztán visszajött az érzés. A versenyző elmondása szerint a dél-amerikai homok nem fogja annyira az autót, mint a Szahara, "így egész kellemes volt rajta autózni".

Bunkoczi László azt tette hozzá, hogy tanulságos nap volt, nagyon pontosan kell menni, mert lehet, hogy csak tíz méterrel kerülték el a GPS-pontot. A navigáció sokkal nehezebb, mint korábban volt. Az új szabályok alapján a GPS nem mutatja az irányt, korábban legalább egy nyíl jelezte, hogy merre van az arra és hány fokban kell haladni.

Vasárnap rendkívül nehéz szakasz vár rájuk, rendhagyó módon az autósok startolnak elsőként, így ők fektetik le a nyomokat.

Motorosok

A motoros versenyzők fordított sorrendben indultak, ami borítékolta az izgalmakat. Egy nehéz ponton két magyar is hibázott.

"Csak a célban vettem észre, hogy nem érintettem az egyik GPS-pontot, vagyis akkor, amikor a többiek felhívták a figyelmemet a buktatóra. Borszasztó, mert nem volt nehéz szakasz, de a tizenötödik kilométernél többen elkeveredtek, össze-vissza vezettek a nyomok, és én jobbról kikerültem a dűnét, amire fel kellett volna menni"

 - mondta Dési János a Nemzeti Sport tudósítójának.

Hasonlóan járt Horváth Lajos is:

"Ez még csak az első szakasz, de már most rengeteget búvárkodtam, beleestem a homokba, kijöttem belőle, beleestem, megint kijöttem. Én is tévesztettem, ugyanott, ahol Dési Janek, úgyhogy várjuk, mi lesz a következménye."

Végül mindketten 20-20 perces büntetést kaptak.

A vajdasági Saghmeister Gábor és az erdélyi Gyenes Emánuel nem járt ilyen rosszul, megoldották a kritikus pontot is, bár nekik is csak 2-3 perc veszteséggel sikerült megtalálni.

A hivatalos összefoglaló:

1. szakasz, Lima–Pisco (össztáv: 273 km, ebből szelektív szakasz: 31 km)

Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 21:51, 2. Ten Brinke, Perin (holland, francia, Toyota Hilux) 25 mp h., 3. Fuchs, Mussano (perui, Borgward) 34 mp h., …36. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 7:32 p h. 

Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 20:56, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 32 másodperc hátrány, 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 55 mp h., …81. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 16:36 p h.,…85. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 18:14 p h., …104. Dési János (magyar, KTM) 29:01 p h., …135. Horváth Lajos (magyar, KTM) 1:03:12 ó h.

A kamionosoknál Ales Loprais (Tatra), a quadoknál Ignacio Casale (Yamaha), az SxS-kategóriában Aníbal Aliaga (Polaris) kezdett a legjobban.

(fotó: Dakar.hu)