Dakar, 3. nap: Szalayék borultak, az egyik Mini megint nagyot esett, fej- és nyaksérülések

Dél-Amerika dűnéi szedik az áldozatokat.

Nasser Al-Attiyah kétszer is defektet kapott, mégis megnyerte a napot. A megszokottnál óvatosabban hajtott a dűnék között, nem elsőként indult, gyakorlatilag biztonságit autózott. A Toyota mögött négy Peugeot következett: Peterhansel, Sainz, Despres, Loeb sorrendben.

Nem csak Attiyah, a többiek is lassabb tempóra váltottak, Loeb annyira vigyázott, hogy a komoly dűnékre inkább felsétált, hogy megnézze, mi várja a túloldalon. Célba érkezés után elismerte, nincs annyi tapasztalata, hogy jól olvassa a sivatagot, ezért hozta ezt a döntést. A Peugeot-sereg mögött De Villiers és Ten Brinke jött, ennek Attiyah később még örülhet.

A Mininek totál bukás ez a Dakar, hét autóból már csak Terranova autózik az élmezőnyben, a nyolcadik helyen, 35 perc hátránnyal. Mikko Hirvonen, a Mini finnje másfél óráig szerelt verseny közben, ezzel gyakorlatilag kiszállt a harcból.

Ha ez nem volna elég, egy Mini újra balesetezett. Nani Roma hatalmasat esett egy kilométerrel a szakasz vége előtt. A célba még beért, de fej- és nyaksérüléseket szenvedett, jelenleg a limai kórházban van. Felesége szerint a versenyző már akkor sem volt eszméleténél, amikor az autó felborult. Az utolsó kilométeren már Alex Haro, a navigátor vezetett. Rosa Romero azt is elmondta a Mundo Deportivónak, hogy a Mini eltalált egy beláthatatlan helyen lévő halmot, férje az ütközés következtében elveszítette eszméletét, de lába a gázpedálon maradt, a navigátor húzta be a kéziféket, hogy megálljon az autó. A versenyző már öntudatánál van, képes járni, de komoly fájdalmak kínozzák.

Egy másik Mini tegnapi balesetéről itt írtunk:

Dakar, 2. nap: óriásit bukott az egyik Mini, bokatörés a vége

Cyril Despres (Peugeot 3008 Maxi) nyerte a 267 kilométeres szelektív szakaszt, ezzel összetettben is vezet. Despres és társa gyakorlatilag hibátlan navigációval teljesítette a távot. Stephane Peterhansel (Peugeot 3008 Maxi) mindössze 48 másodperccel mögötte ért be, összetettben 27 másodperc a hátránya. A különbséget tényleg az útkeresés jelentette: Peterhanselék háromszor is elkeveredtek a navigációs pontok között.

A magyar csapatnak sem volt könnyű napja. Először lefulladt az Opel:

„Körülbelül húsz kilométerrel a rajt után a fesh-feshben, ebben a liszt finomságú, puha homokban lefulladt az autónk, és attól kezdve se kép, se hang – meg se nyikkant”

 - mondta Szalay.

Így elment néhány óra, végül egy kamionos segített nekik. Hét kilométerrel a cél előtt viszont eltévedtek, ráadásul útkeresés közben leestek az egyik dűne tetejéről.

„Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, és megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni.”

Egy autó elhúzta őket egy ideig, de a magasabb dűnét vontatva már nem vállalta, ezért megint beragadtak. Este tíz körül egy perui ralis segített nekik az áramellátás javításában, ezután sikerült beérni.

Összetettben Peterhansel vezet Despres és Attiyah előtt, Szalayék a problémás nap után visszaestek a 64. helyre.

Motorosok

Sam Sunderland volt a leggyorsabb, Joan Barreda Bort durván eltévedt, 28 percet veszített. Gyenes Emánuel 35. lett, Dési János a 99., Saghmeister Gábor a 109.

A kamionosoknál Villagra megelőzte Nikolaevet, de összetettben még mindig az orosz vezet. A quadosoknál Ignacio Casale, ha nem hibázik, megnyeri a Dakart.

A negyedik napon költözés nem lesz, San Juan De Marcona körül kell teljesíteni 444 kilométert, amelyből 330 lesz speciál.

Összefoglaló a harmadik napról a Dakar hivatalos oldaláról:

(fotó: Dakar.com - Reina Alicia és Pelayo Carlos Dante Toyotája gyakorlatilag kiégett)