Nem adományozhatott a jobbikos politikus a fogyatékos gyermekeket nevelő intézménynek

Amit szabad a fideszesnek, nem szabad a nem fideszesnek.

A jobbikos Mirkóczki Ádám hiába szeretett volna segíteni, a – Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó – megyei fenntartó egyszerűen nem engedte. Indoklás nincs - írja a Magyar Nemzet.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője – egyben egri választókörzeti jelöltje – a lapnak elmondta,

karácsonyi adományozásuk után maradt még pénzük, ezért felkeresték Heves megyében az egyik fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő intézményt, hogy szívesen segítenének nekik. 

(A pontos nevet szándékosan nem mondta, mert – ahogy a politikus fogalmazott – nem akarja őket kellemetlen helyzetbe hozni.) Az ottani vezető tájékoztatása szerint leginkább különböző korú gyermekeknek készült készségfejlesztő játékokra lenne szükségük, ezért a jobbikos politikus és csapata több tízezer forintért vásárolt ilyeneket. 

Az volt a megállapodás, hogy az átadásból nem csinálnak sajtóeseményt.

A megyei fenntartó közbenjárt, így le kellett fújni az egészet, mert a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége jelezte, nem támogatja az adomány átadását. Azt elismerték, hogy Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselőként „természetesen az intézménybe beléphet”, de azt is hozzátették,

„tisztelettel kérjük, hogy adományt ne vigyen”.

Hogy miért, azt nem indokolták meg.

Mirkóczki elmondta: 

„a fenntartó kérését tiszteletben tartva, de azzal egyet nem értve” 

kollégáját kérte meg mint magánszemélyt, hogy vigye el az ajándékokat az intézménybe, így azok végül eljutottak a gyerekekhez. 

Számomra végtelenül felháborító és ugyanennyire felfoghatatlan, hogy egy ilyen érzéketlen, antiszociális gondolkodású ember, mint Sinka Zsolt, mit keres egy olyan szervezet élén, ami alá a súlyosan fogyatékos, beteg gyermekeket ellátó intézmények is tartoznak 

– mondta a politikus. Bár szerinte senkinek se legyen illúziója, ha a térség fideszes képviselője, Nyitrai Zsolt tervezett volna hasonlót, még a helyi televízió is élőben adta volna.

A tojás nem volt elég, tejet is oszt a szavazatért a fideszes politikus

A Fidesz képviselőjelöltje ezúttal is feltüntette nevét és párthovatartozását a csomagoláson, akárcsak a tavaly kiosztott tojások dobozain, bár szerinteez az akció sem a kampány része.Bár a politikus azt állította, hogy saját vagyonából fedezte a gyomorforgatóan primitív szavazatvásárló megmozdulást, a HírTV-nek azt már nem akarta megmondani, pontosan hány forintot költött a "jótékonykodásra".Bajkai állítólag vidéki gazdáktól szerezte be az osztogatni való tejet.

Ez talán annyira nem is áll messze a valóságtól, hiszen Nyitrai Zsolt éppen a napokban – a helyi tévé riportja szerint – részt vett egy olyan eseményen, amelynek során Füzesabonyban hetven, míg a közeli Szihalmon további tíz 65 év feletti nyugdíjas kapott laptopot. Ráadásul az ő esetében nem volt gond azzal sem, ha állami fenntartású intézménybe, konkrétan az egri Markhot Ferenc Kórházba akart ajándékot vinni: karácsonykor még Facebook-oldalán is eldicsekedett vele, hogy bejglit vittek a sürgősségi osztály dolgozóinak. Büszkén hirdette azt is nemrég, hogy Egerben almát osztott a helyieknek, és felvetette, hogy szervezhetnének évente hasonló eseményt.