Sneider Tamás is feljelentést tett a Fidesz belső leszámolása miatt

Hatvannak semmi nem jutott, veszélyben az egész TOP-os rendszer.

Pár nappal ezelőtt írtunk részletesen arról, mi történt Hatvan településen Szabó Zsolt fideszes államtitkár és Horváth Richárd ex-fideszes polgármester között.

Kronológia:

  • Szabó Zsolt fideszes polgármestert 2014-ben NFM-államtitkárrá nevezték ki, ezért fel kellett adnia székét
  • Az új polgármester Szabó Zsolt addigi helyettese, a szintén fideszes Horváth Richárd lett
  • Horváth Richárd nyakán viszont ott maradt Szabó Zsolt bizalmi embere, Tóth Csaba kabinetfőnök, aki egyre jobban kezdte átvenni az irányítást
  • Horváth Richárd ezért bizalomvesztés miatt kirúgta őt, a bíróság szerint is jogosan
  • Ezért cserébe Horváth Richárdot a kirúgták a Fideszből
  • A település pedig szinte minden pénzét elvesztette, az uniós források megszűntek

A pénzeket annyira visszafogták, hogy míg a 23 ezres Hatvan 55 milliót, addig a szűk 11 ezres Heves 3,2 milliárdot kapott tavaly, tehát a fideszes államtitkárnak kedvesebb terepen 120x annyi pénzt osztottak ki lakosonként, mint a haragosa által vezetett Hatvanban.

Az újabb bomba akkor robbant, amikor csütörtökön Lázár János miniszter nyíltan beleállt államtitkár kollégájába, amikor a Kormányinfón egy kérdésre felelve azt mondta, szerinte a polgármesternek van igaza, az államtitkár nagyot hibázik, és nemrég el is rendelte a pályázatok felülvizsgálatát.

Az esetet követően a bejelentéseiről ismert Tényi István a Hatvani Járási Ügyészségnél bejelentést tett ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, most hétfőn pedig Sneider Tamás Jobbik-alelnök, aki Szabó Zsolt államtitkár ellenfeleként indul az április választásokon bejelentette, hogy szintén feljelentést tett.

„Nem kockáztathatjuk a TOP-os forrásokat bárkinek is a szereptévesztése, korruptsága vagy éppen pitiánersége miatt. Magyar érdek, hogy átlátható módon és szakmai alapon használjuk fel ezeket a pénzeket” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Sneider Tamás, mellékelve a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentéséről készített képet: