"Kizárt, hogy Fodor Gábor Gyöngyösön az MSZP nevében induljon" - ez is egy vélemény

Nagy a zavar a szocialistáknál.

Beszámoltunk arról, hogy Gyöngyös szocialista polgármestere, Hiesz György nemcsak az országgyűlési képviselő-jelöltségétől lépett vissza, de otthagyta az MSZP-t is.

"Mikor elvállaltam a felkérést a jelölésre és most is, amikor visszalépek akkor is azt mondtam, hogy nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig"

- fogalmazott a politikus.

Így most egyetlen ellenzéki kihívója maradt a választókerületben a Fidesznek, Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje,

ami nagyban megnövelné annak az esélyét, hogy a jelenlegi kormányzat elbukjon egy újabb körzetet a 106-ból.

De ez valószínűleg nem fog így maradni, mert az MSZP máris keresi az új jelöltjét.

Na, de ki lesz az?

Ugyanis Hiesz korábban, illetve a Klubrádió műsorában is arról beszélt, hogy ő azért lépett ki a pártból, mert Fodor Gábornak ajánlották fel a helyét. Állítólag a Liberálisok elnöke, és Molnár Gyula erről megegyezett. Sőt, elmondása szerint az MSZP elnöke ezt neki személyesen is megerősítette.

Eggyel kevesebb ok a fideszes négyötödre: Fodor Gábort elengedik a szocik

Puzsér Róbert szerint a 2018 utáni fideszes négyötöd egyik fontos letéteményese Fodor Gábor, aki személyében folyamatosan emlékezteti a választópolgárokat arra, mi volt a rossz a jelenlegi rezsim előtti 20 évben. Ám úgy néz ki, ezt már a szocialisták is megelégelték.

Erről azonban Gőgös Zoltán nem értesítették: "kizárt, hogy Fodor Gábor Gyöngyösön az MSZP nevében induljon" - reagált a felvetésre. A helyi MSZP úgy döntött, nem kérnek "importot", párton belülről pótolják Hiesz Györgyöt. Sőt, Gőgös meg is hazudtolta Hieszt: szerinte csak egy pletykát hallott, és várja is vissza őt az MSZP-be.