A kormányhivatal szerint minden rendben van a Fidesz plakátszerződésével

Félreértés történt.

Portálunk tegnap a 24.hu nyomán beszámolt róla: bár feltöltötték a kormányhivatal honlapjára a Fidesz plakátszerződéseit, a Kubatov Gábor által aláírt dokumentum még a 2017-es árakkal számolt, miközben a plakátoknak helyet biztosító cég 2018. január 1-én megemelte a listaárat.

A 154 millió forintba kerülő akciót az Odex Outdoor Expert Kft. hozta össze a pártnak. A plakátoknak helyet adó hét cég közül a legnagyobb, 60,7 millió forintos megrendelést a JCDecaux Hungary Zrt. kapta. Azonban a JCDecaux 2018. január 1-jétől 50 százalékkal megemelte az óriásplakáthelyek listaárait, a január 29-én Kubatov Gábor pártigazgatóval megkötött szerződésben viszont még a 2017-es listaáron számolta el a hirdetési felületeket.

Budapest Főváros Kormányhivatala megvizsgálta a szerződéseket és mindent rendben talált - tájékoztatta portálunkat Pászti András sajtófőnök. A hivatal megállapította, hogy a szerződésben szereplő listaárak a törvényi előírásoknak megfelelnek. A törvény szerint ugyanis a médiahirdetésifelület-értékesítők 2018-ban a legmagasabb 2017-es áron értékesíthetnek reklámhelyeket a közpénzből gazdálkodó szervezetek részére.

A tájékoztatás szerint "egyes sajtóorgánumok és pártok félreértelmezhették a jogszabályt, amire az adhatott okot, hogy a JCDecaux Hungary Zrt. 2018-as listaárat is közölt a Kormányhivatallal, amely alkalmazására 2019. január 1-jétől kerül sor."