A szülők segítségét kérik a szekszárdi iskolák, hogy fel tudják újítani a vécéket

Ács Rezső, a város fideszes polgármestere nemrég azt mondta, a város legnagyobb problémája a migráció.

Három szekszárdi intézmény is a szülők támogatását kéri a mosdók felújításához, írja a Magyar Nemzet.

Az érintett intézmények a Szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Baka István Általános Iskola, illetve a Dienes Valéria Általános Iskola. A lap úgy tudja, a Garayban egy szülői értekezleten jelezte az iskola igazgatója: a mosdó felújítása 24 millió forint, és bár kapnak támogatást, 8 millió így is hiányzik. A szülőktől nem elsó sorban adományokat kértek, hanem azt, hogy "vessék be kapcsolataikat", vagyis próbálják ők összegyűjteni a pénzt.

A Baka István Általános Iskolában 1983 óta nem újították fel a mosdókat. Itt a február végi bál bevételét fordítanák erre a célra. Az iskolaigazgató szerint a szülők keresték meg azzal, hogy segítenének.

A Magyar Nemzet megjegyzi: Szekszárd legutóbb volt polgármestere, a trafikbotrányokban elhíresült, jelenleg Kósa Lajos államtitkáraként tevékenykedő Horváth István miatt került a figyelem középpontjába: az elmúlt két évben egész Tolna megyében angoltanár feleségének az agrárcége vitte el a legtöbb uniós mezőgazdasági pályázati támogatást.