Vona: „Legyünk újra Közép-Európa éléstára!”

A Jobbik leváltaná a fideszes földesúri rendszert.

A programvázlattal felérő rövid bejegyzés szerint a Jobbik visszaszerezné a privatizált állami földeket, szociális földprogramot indítana, újratervezné a támogatásokat, illetve segítené a családi, kis és közepes vállalkozásokat. A teljes bejegyzés alább olvasható:

Tavaly a Vona18 programsorozat keretében a Jobbik elnöke, kilencedik vállalásként az ország élelmiszergazdaságának és -iparának fejlesztéséről beszélt. Kijelentette: a jelenlegi gazdaságpolitika nem helyes, nem jó és nem sikeres. Megelőzve a mostani OLAF-jelentések által kiváltott botrányokat, hangsúlyozta: az nem gazdaságpolitika, hogy az uniós forrásokat korrupt módon szétfolyatja a kormány, és oligarchákat hizlal belőlük. Azt is mondta:

„Történelmi bűncselekmény, hogy az uniós csatlakozásra nem készítették fel a mezőgazdaságot - letarolta azt az uniós verseny.”

Vona akkor egy hárompontos tervet mutatott be: hosszútávú stratégia (pártok feletti nemzeti összefogásra van szükség), minőségbiztosítás (egészséges, hozzáadott értékkel rendelkező termékeket kell gyártani), a teljes ágazat magyar kézben való összpontosítása. "Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy élelmiszeripari nagyhatalommá váljon" - vélekedett a Jobbik elnöke.

A Jobbik szerint nemzetstratégiai szempontból is kiemelten fontos a magyar vidék felemelése:

A Jobbik 30 millió ember élelmezésére készül

A Jobbik hazánkat ismét élelmiszer nagyhatalommá tenné, hogy Magyarország újra betölthesse Közép-Európa éléstárának szerepét. Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa szerint egyértelmű, ha kihasználnánk természeti, mezőgazdasági adottságainkat, még a jelen körülmények között, középtávon is hazánk 20 millió embert tudna ellátni élelmiszer-ipari termékekkel. Viszont az öntözéses területek növelésével, valamint a XXI.