Magas rangú fideszes a Politiconak: a Fidesznek van oka aggódni

A hódmezővásárhelyi eredmény lélektani lendületet adott az ellenzéknek.

A lapnak egy magas rangú fideszes tisztségviselő úgy értelmezte az eredményt, mint „a korrupciós ügyek okozta társadalmi frusztrációt”. Orbánt és szövetségeseit többször is megvádolták azzal, hogy barátaikat és rokonaikat részesítik előnyben a közbeszerzéseknél, illetve a magáncégekre vonatkozó szabályozásoknál, de ők ezt tagadták – számolt be a Politico cikkében az újságíró.

„A Fidesz támogatóinak száma nagyjából annyi, mint a 2014-es polgármester-választáskor volt, ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok sikeresen mobilizálták ezt a frusztrációt"

- mondta a lapnak a névtelenséget kérő tisztségviselő. Azt is hozzátette:

a Fidesznek van oka aggódni, „különösen a lélektani lendület miatt, amit ez a választás generált”.

Külföldi lapok oldalaira került Hódmezővásárhely és Márki-Zay Péter győzelme

A Der Spiegel még a választás előnapján, szombaton közölt egy hosszú riportot a hódmezővásárhelyi kampányról. A lap beszámolt arról, hogy Márki-Zay Péter szerint sokan félnek vele nyílt összeköttetésbe kerülni, ezért sokszor anonim módon kap adományokat.„De változást akarnak. Szenvednek az önkénytől, a korrupciótól és a hatalommal való visszaéléstől, amit városukban tapasztalnak.

A lap egy másik fideszes forrása óva intett attól, hogy túl sokat lássanak bele a polgármester-választás kimenetelébe.

„A hódmezővásárhelyi eredménybe túl sok helyi faktor játszott bele, nem lehet kivetíteni az eredményt az összes választóra”

- nyilatkozta a szintén névtelenség mellett beszélő forrás. Ugyanakkor leszögezte: az eredmény így is fontos lecke lehet a kormánypártnak.

„A felmérések igen távol állnak a tényleges eredménytől. Kevesen fogják most ezeket komolyan venni. Sok ember nem mondja el a kutatóknak a valóságot.”

Az ellenzék azonban továbbra is jelentős akadályokkal néz szembe, ha meg akarja ismételni a hódmezővásárhelyi sikert – értékelt cikkében Bayer Lili. Szerinte miközben a „szélsőjobboldali” Jobbik az elmúlt években megpróbált a politikai közép felé elmozdulni, sok liberális és baloldali szavazó még mindig nagyon kényelmetlenül érzi magát a párt politikai beállítottsága, „antiszemita és rasszista előzményei” miatt. Több politikus pedig még mindig hezitál, hogy félreálljon-e hagyományos ellenfelei javára – jegyezte meg. Hozzátette: mindazonáltal az ellenzéki politikusok fordulópontként értékelik a hétvégi eseményeket.