Rétvári szórólapját terjesztették a CBA-ban - Mikor rákérdezett, kioktatták az érdeklődő jobbikost

Amit szabad Jupiternek...

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Pest megye 4. számú választókerületében induló Rétvári már többször is krumpliosztással próbálta meg magát belopni a Fidesz által nélkülözésbe kényszerített választók szívébe.

Már akkor is fölmerült a gyanú, hogy az osztogatott burgonya a CBA élelmiszerlánctól származhat, most úgy tűnik, újabb kapcsolódási pontra bukkant a helyi Jobbik.

Fehér Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjelöltje az Alfahírnek elmondta, hogy épp Kismaroson standoltak, kampányfőnöke, Szalontai Boldizsár pedig betért a helyi CBA-ba egy kávéért, és igencsak meglepődött attól, amit odabent látott:

a csomagolópultról ugyanis Rétvári Bence szórólapjai vigyorogtak vissza rá, szép nagy kupacban.

A rendhagyó kompozícióról fotó is készült, később pedig a jobbikos aktivista vissza is tért az üzletbe, hogy az addigra eltűnt szóróanyag után érdeklődjön.

Amikor Szalontai afelől érdeklődött, vihet-e a Rétvári-kampányanyagból, az eladók nem jöttek zavarba, sőt nagyon is készségesek voltak, modván, ha van még belőle, akkor vigyen nyugodtan.

A hangnem csak akkor váltott fagyosra, amikor kiderült, hogy Szalontai a Jobbiknak kampányol. Amikor megkérdezte, hogy ők is hagyhatnak-e legközelebb szóróanyagot a boltban,

az eladók kioktatták, hogy "abszolút nem illik ilyen helyre kitenni" kampányanyagot, azt "csak az utcán osztogathatják", és közölték: beszélje meg a főnökséggel, ha ilyen tervei vannak.

A személyzet tehát tökéletesen tisztában volt vele, hogy nem lehetne náluk a pulton a KDNP-s Rétvári Bence propagandaanyaga, ennek ellenére semmi bajuk nem volt a kisebbik kormánypárt szóróanyagával, illetve annak terjesztésével, amíg ki nem derült, hogy egy jobbikossal állnak szemben.

Az esetről készült hangfelvétel itt hallgatható meg:

Rétvári szórólapja a kismarosi CBA-ban by alfahir.hu

A Fidesz-KDNP szórólapjait terjesztik a kismarosi CBA-ban.

Újabb szavazatszerző krumpliosztás Vácon - Rétvári nem csinál titkot a piszkos módszerekből

A múltkori esethez hasonlóan a burgonyaosztásra ismét egy CBA előtt került sor, a rászorulóknak pedig ezúttal sorba kellett állniuk a KDNP-s államtitkár megérkezéséig, hogy mindenki jól az eszébe véshesse, kitől kapta a könyöradományt.