Összeesküvés-elméletekkel terelné el a figyelmet Orbán a fideszes korrupciós ügyekről

Kiszivárogtatások csatája a magyar kampányhajrában címmel közölt cikket hétfőn a Politico.

A lap arról számolt be, hogy kevesebb mint két héttel az április 8-i választások előtt Orbán Viktor és egykori barátja, a nemezissé vált nagyvállalkozó, Simicska Lajos, „keserű, személyes viszályt” folytat a magyar sajtóban, és terhelő információkat jelentetnek meg, hogy rontsák az ellenfél esélyeit a szavazóurnáknál.

A Simicska tulajdonában lévő médiumok olyan sztorikat jelentettek meg a kormányzati korrupcióról, amelyek, ha igazak, egy választási kudarcon túl, bűnügyi eljárásokat is jelenthet Orbán számára

– írta a lap.

Az Orbán Viktor által irányított médiumok eközben felerősítették vádjaikat, melyek szerint „alávaló, idegen erők” akarnak beavatkozni Magyarország belügyeibe. A Politico említést tett arról a botrányról, amelyet a kormányközeli Magyar Idők indított a menekülteket segítő Migration Aid ellen. A magyar napilap ugyanis olyan hanganyagokat szivárogtatott ki, amelyek állításuk szerint Soros György támogatását és közvetlen beavatkozását igazolják, ugyanakkor a felvételek rögzítése titkosszolgálati módszereket sejtet a háttérben.

A Politico cikkírója, Bayer Lili szerint ezek a Soros-cikkek visszaüthetnek. Arra figyelmeztetett,

biztonsági szakértők körében már megkongatták a vészharangot: a kormány illegális tevékenységben vehet részt, akár együttműködve külföldi csoportokkal vagy hírszerzési ügynökségekkel, hogy terhelő felvételeket szerezzenek „független NGO-król”.

A magyar Alkotmányvédelmi Hivatal tudomására hozták, hogy külföldi állampolgárok adatokat próbáltak gyűjteni ez év januárjában NGO-król

– mondta egy a nyomozásra rálátó személy a lapnak. A Politico részleteiben is írt arról, hogy gyanús személyek, akik különböző akcentussal beszéltek angolul, köztük izraeliek és franciák is megkerestek több Soros Györgyhöz köthető civil szervezetet, hogy „terhelő, titkos felvételeket szerezzenek munkatársaikról”.

Változik a Jobbik megítélése a külföldi sajtóban

Bár a Politico cikke főként Orbánékat érinti, érdekesség, hogy a választási kampányt szemléltető kép alatt (melyen a Jobbik óriásplakátjai szerepelnek: „Ti dolgoztok. Ők lopnak.”) a Jobbikot, mint magyarországi ellenzéki pártot (Hungary’s opposition Jobbik party) nevezi meg a cikk írója. Korábban a külföldi lapok rendre szélsőjobboldali jelzővel illették a pártot, és ez még csak az enyhébb verzió volt. A Jobbik néppártosodása, és a Fidesz szélsőséges összeesküvés-elméletek felé való fordulása óta azonban a két párt helyet cserélni látszik a nemzetközi sajtóban. A közszolgálati Magyar Távirati Iroda (MTI) az angol nyelvű híreiben még mindig a külföldön negatív hangzású radikális nacionalista (Hungary's radical nationalist Jobbik party) jelzőt teszi a Jobbik elé.

A lap arra is kitért, hogy a Fidesz „erős helyzetben van” a választások előtt, ahol egy mélyen megosztott ellenzékkel néz szembe. Az összes választó körében március elején 39 százalékon állt a Fidesz, a biztos választók között 54 százalékon a Medián szerint – idézte a Politico. Hozzátette: a választók 29 százalékának azonban nincs pártpreferenciája, és az egymással vetélkedő kiszivárogtatások azt mutatják, a kormány is aggódik.

A Politico cikkében megemlítésre kerültek a Magyar Nemzet által kiszivárogtatott, Fideszt érintő botrányok is: Szabó Zsolt rejtegetett offshore-milliárdjai, Semjén Zsolt luxusvadászata és a legújabb ügy, vagyis hogy az FBI nyomoz egy, az Orbán-kormányhoz köthető pénzmosási séma után, amellyel 3-4 milliárd eurót juttattak ki az országból.

A botrány hétfői kipattanása után a cikkíró Bayer Lili szerint „szokatlan” közleményt adott ki a rendőrség, miszerint a Magyar Nemzet állításai távol állnak a valóságtól, a kérdéses ügynek pedig semmi köze közpénzhez vagy EU-forrásokhoz.

A NGO-kat támadó cikkek azonban azt mutatják, hogy Orbán Viktor nem változtatott választási stratégiáján, amely a civil szervezetek, Soros György, és a láthatatlan külső ellenségek ellen irányul – mutatott rá a Politico.

A lap beszámolt Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújáról, amelyben arról beszélt, hogy az ő dolga mobilizálni az embereket, figyelmeztetni őket arra, mi történik. Azt mondta, sok információjuk van „erről a hálózatról” és nyilvánosságra fogják hozni, a „Soros-hálózat” ellen a leleplezés a legjobb eszköz, vagyis meg kell mutatni, mit akarnak valójában elérni ezek a szervezetek.