Nagypénteki koccintó

Történelmi kortyok, kinyitottak az írországi kocsmák.

Az Írországi Étterem Szövetség régóta lobbizott a szigorítása feloldásáért. Az ok meglehetősen profán: sokan használják ki az ünnepet arra, hogy utazzanak. A zárva tartó kocsmák pedig nem termelnek bevételt. 
Korábban előfordult olyan helyzet, amikor bírósági döntés nyomán kivételt tettek a kocsmazár alól. 

Nyolc éve fontos rögbi meccset rendeztek nagypénteken, Limerick városában, ahol a Leinster és a Munster csaptak össze egymással. Rögbirajongók ezrei keltek útra, mert a Thomond Parkban megtartott sporteseményre hivatkozva lehetőség volt arra, hogy a bíróság engedélyével alkoholt árusítsanak a város pubjaiban. A tilalom feloldása olyan embereket is utazásra ösztönzött, akik nem voltak kíváncsiak a sporteseményre. A nyitott kocsmákra viszont igen.

Az nagypénteki alkoholtilalom megszüntetése azt jelenti, hogy immár egyetlen olyan időszak maradt, amikor a pubok zárva vannak, karácsony napja. Az 1927-ben elfogadott törvény szerint karácsony, Szent Patrik és nagypéntek napján volt tilos az alkohol árusítása. Szent Patrik napjára viszont már 1960-as évek eleje óta nem vonatkozott a tilalom.