Bírd már ki, hogy nem iszol, ha kocsival vagy!

Olyan nehéz? Tényleg?

Ez a magatartás nyilván valamilyen eltorzult önkép eredménye lehet, ami arról szól, hogy „én még így is jobban vezetek mint a hülye suzukisok/szőkék/nyugdíjasok”, meg „úgysem állítanak meg”, satöbbi, satöbbi. Mondjuk alapból jó kérdés, hogy a jogosítvány elvesztésének kockázatát miért éri meg bevállalni egy pohár ital kedvéért, anélkül miért nem lehet életben maradni.

Persze ilyenkor rendőrség is előre figyelmeztet, sőt könyörög, hogy lehetőleg ne kelljen már több balesetnél helyszínelniük, mint más napokon. Másrészről persze készülnek jó kis csekkek is, biztos ami biztos.

Honlapjukon négy pontban foglalták össze, hogy mit nem szabad tenni:

Szerencsére a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az ittasan okozott, és személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek terén az elmúlt évekre csökkenő tendencia jellemző. Míg 2010-ben 1883, 2013-ban 1662, 2014-ben 1601, 2016-ban 1592, addig 2017-ben 1400 ittasan okozott baleset történt Magyarország közútjain; azaz 2010-hez képest 2017-re közel 25 %-kal csökkent az ittas állapotban okozott balesetek száma.

A 2010. évi 11,5 %-ról 2017-re 8,5 %-ra csökkent az ittasan balesetet okozók aránya (2017-ben 16489 személyi sérüléses baleset történt, amelyből 1400-at okoztak úgy, hogy az okozó szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohol volt).

A rendőrség szerint fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

Na meg a jogsi azonnali bevonását sem éri meg kockáztatni egy koccintás kedvéért.