A bitófák árnyékától a hazugság fogságáig - Magyarország: 1956-2018

A hatalom megtartásának receptje 62 éve ugyanaz: "Rettegj, magyar!"

Emlékeznek azokra a nagy, az egész ország életét megbénító általános sztrájkokra az elmúlt negyedszázadból? Amikor napokig megállt az élet Magyarországon?

Emlékeznek arra, amikor a nagy multik éhbérért dolgozó munkavállalói tömegével mondták azt, hogy "elég volt ebből, normális munkaszerződést, tisztességes bért akarunk!"?

Nem? Nem csoda. Mert amit mi a tévében néha láthatunk Nyugat- és Dél-Európából, komoly, jól megszervezett érdekérvényesítő sztrájkokat, az nálunk nem ismert. De miért nem? 

Azért, mert a magyar emberek nagyon jelentős része emlékeiben, vagy öröklötten, szinte a génjeiben hordozza az 1956 utáni megtorlás élményét. A bebörtönzéseket, a kivégzéséseket. A mai helyzet megértéséhez (minimum) idáig kell vissszamennünk.

'56 után százezrek menekültek el az országból, további százezrek pedig rettegtek itthon a megtorlástól. Az orosz tankokon Magyarországra "belovagló" Kádár János elejét akarta venni, hogy bárkinek is kedve legyen 1957 márciusában, vagy bármikor utána újrakezdeni. 

Egy újabb forradalomnak a megtorlás eszközével szabott gátat, a megfélemlített magyarok pedig a bitófák, és a börtönök fenyegető árnyékában próbáltak valahogy túlélni. Semmi többet, csak egyszerűen valahogy életben maradni. Mert az ösztön azt diktálja, hogy "életben kell maradnod!", mert bármilyen körülmények között, de élni még mindig jobb, mint halni.

Több száz embert végzett ki Kádár diktatúrája, a kommunizmus újra megszilárdította rendszerét Magyarországon, majd 1963-ban amnesztiával szabadult a politikai foglyok többsége (több százan csak az 1970-esévekben!). 

Innentől fogva a magyar társadalom beállt arra az igényszintre, hogy "de legalább élünk"

  • Igaz, hogy diktatúrában, de legalább élünk.
  • Igaz, hogy diktatúrában élünk, de legalább lehet egy kis telkünk a város határában, ahol kapirgálhatunk hétvégenként.
  • Igaz, ha nem tetszik a rendszer, a rendőrök összevernek a "kádárkolbásszal", de néha azért csak mehetünk Széplakra a SZOT-üdülőbe.
  • Igaz, hogy tisztában vagy vele, a besúgóhálózat tagjai figyelnek, de legalább van pénzed meló után néhány sört meginni, még ha az "pincehideg" is, magyarul langyos. De van.
  • Igaz, hogy nem mehetünk szabadon a világban, ahova csak akarunk, de legalább a Trabanttal kipöföghetünk az NDK-ba, és nyaralhatunk a kempingben. Mert mégiscsak élünk, na!

A Kádár-rendszer biztosította annak lehetőségét, hogy az emberek ne dögöljenek éhen, cserébe "csak" annyit várt el, hogy mindenki kussoljon. Ez volt a kommunista diktatúra és a magyar emberek között meg nem kötött, de gyakorlatban létező társadalmi szerződés lényege. 

Aztán a világpolitika változásai úgy hozták, hogy a magyar emberek 1989-ben azt érezhették, itt az új '56, ami ráadásul vértelen, s végre lerázzuk magunkról az elnyomást.

Ezután néhány reménnyel teli év következett, megtartották az új magyar köztársaság első szabad választását, majd szépen minden vissszatért a régi kerékvágásba, amit a "de legalább élünk" szekere jelölt ki.

A rendszerváltás idején az elszámoltatástól berezelt, a menekülésre összepakolt bőrönddel készen álló MSZMP-s gazemberek hamar rájöttek, hogy semmi bántódásuk nem eshet, nem lesz itt felelősségre vonás (ez a szép hagyomány a mai napig él), és ennek tudatában a rendszerváltó elittel karöltve rátették kezüket az állami vagyonra. Visszatértek a politikába, és szinte észre sem vettük, de a magyar társadalom újra a "de legalább élünk" állapotába került.

Az egymás el nem számoltatásának cinkos alapjára épült új rendszerben az MSZP és Fidesz egyaránt abban volt érdekelt, hogy a magyar embereknek a legkevesebbet adva, de négy évente belőlük a legnagyobb politikai hasznot húzva a vegetálás szintén tartsa a magyar társadalmat.

A magyar ember pedig örült, hogy "de legalább él". Igaz, hogy éppen csak, de legalább él, nem fogja azt a kicsi pénzt, amit megkeres, holmi sztrájkokkal, meg egyéb hőzöngésekkel kockáztatni. 

A puszta létezés "örömének" fogságába ejtett magyar társadalom ebben az állapotában jutott el a 2018-as választás kampányáig. Amelyben a közpénzen felvásárolt, tudatos hazugságok szócsövévé tett média jóvoltából a Fidesz sikerrel korbácsolta fel a félelem érzését magyarok millióiban.

Alternatív valóságot teremtett, amelyben csak ők képesek megvédeni a magyarokat a pusztulástól, miközben mindenki más Magyarország pusztulását akarja.

A Fidesz hazugsága és az ország állapotának valósága így öltött testet szavazók millióiban:

  • Igaz, hogy botrányos állapotban vannak az utak, de ha a Fideszre szavazunk, nem jönnek be a migránsok, és legalább élhetünk.
  • Igaz, hogy szét van rohadva az egészségügy, hogy nincs háziorvos a körzetben, hogy hónapokat, éveket kell várni műtétekre, de ha a Fideszre szavazunk, nem jönnek be a migránsok, és legalább élhetünk.
  • Igaz, hogy a fideszesek és a haverjaik korruptak, lopnak, de ha rájuk szavazunk, nem jönnek be a migránsok, és legalább élhetünk.
  • Igaz, hogy az elmúlt négy évben kétszer annyian fagytak halálra Magyarországon, mint amennyien terrorcselekmény következtében meghaltak Nyugat-Európában, de ha a Fideszre szavazunk, nem jönnek be a migránsok, és legalább élhetünk. Már persze, ha nem fagyunk meg jövő télen a saját fűtetlen otthonunkban...
  • Igaz, hogy már lassan az egymilliót közelíti a kivándorolt magyarok száma, de ha a Fideszre szavazunk, nem jönnek be a migránsok, és legalább élhetünk.
  • Igaz, hogy megfenyegetett a polgármester, hogy elveszi a közmunkát, ha nem a Fideszre szavazunk, de ha mégis így teszünk, nem jönnek be a migránsok, és legalább nyomoroghatunk, bocsánat: élhetünk tovább.

Orbán Viktorhoz képest Kádár János annyiban állt közelebb az igazsághoz, hogy ő tényleg kivégeztetett, tényleg börtönbe vetett embereket, vagyis aminek rémével félelemben tartotta a társadalmat, az nagyon is valós, nagyon is igaz volt.

Ahogyan egyébként a tömeges migráció is valós veszély, az viszont egy tudatos hazugság, hogy ettől a veszélytől csak a Fidesz tudja megóvni a magyar embereket, mindenki más lebontaná a kerítést az illegális bevándorlók tömegei előtt.

A hatalom megtartásának receptje 62 éve ugyanaz: "Rettegj, magyar!" 

  • Rettegj a kivégzéstől! 
  • Rettegj a börtöntől! 
  • Rettegj az alacsony, de biztosnak tűnő fizetésed elvesztésétől! 
  • Rettegj attól, hogy az ellenzék lebontja a kerítést!

Persze vannak különbségek is. Például a kommunisták nem hivatkoztak Istenre...