A Jobbik intézkedési tervét visszaküldte, az MSZP-ét megfelelőnek tartotta az ÁSZ

Nem olyan meglepő, hogy így döntött a volt fideszes politikus által vezetett Állami Számvevőszék.

A szervezet honlapján közzétett tájékoztató felidézte: az ÁSZ törvényi előírás szerint kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesült pártok gazdálkodásának törvényességét. 2018. január elején hét párt (a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Párbeszéd Magyarországért Párt, az Együtt és a Magyar Liberális Párt) ütemezett ellenőrzését zárta le. Minden párt esetében tárt fel számviteli és könyvvezetési szabálytalanságokat, hiányosságokat, továbbá megállapította, hogy az érintett pártok - eltérő mértékben - tiltott vagyoni támogatást fogadtak el.

A törvény előírja, hogy az ellenőrzött szervezeteknek a számvevőszéki jelentés kézhezvételétől számított 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük az ÁSZ megállapításai alapján, és azt meg kell küldeniük az ÁSZ-nak. Ez biztosítja, hogy az ellenőrzöttek kijavítsák a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságokat. Az ÁSZ február 16-án közölte, hogy mind a hét párt határidőben megküldte intézkedési tervét. 

A számvevőszék értékelte a beérkezett intézkedési terveket és három párt - az MSZP, az Együtt és a Liberálisok - esetében megfelelőnek találta azt: az intézkedési tervekben foglaltak összhangban vannak a jelentések megállapításaival és javaslataival. Az LMP esetében az ÁSZ pontosítást, kiegészítést kért. 

A Jobbik, a DK és a Párbeszéd esetében ugyanakkor az ÁSZ megállapította, hogy a beérkezett intézkedési terv nem alkalmas az ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére és a mulasztások következményeinek kezelésére, ezért azt kijavításra visszaküldte.

Az érintett pártoknak a törvényi előírás szerint tizenöt munkanapjuk - testületi döntéshozatal szükségessége esetén a következő testületi ülést követően öt munkanapjuk - van az intézkedési tervek pontosítására, kijavítására, illetve újbóli megküldésére.