Célegyenesre fordul a Bajnokok Ligája

Kedden angol-olasz, szerdán német-spanyol párharc a kijevi döntőért.

Persze, az előttünk álló két 90 percet nem érdemes pusztán ilyen, sporttörténelmi szemüvegen keresztül latolgatni, de figyelmen kívül hagyni is hiba lenne. 

Négy csapat, négy nemzet

Utoljára 2010-ben fordult elő, hogy a Bajnokok Ligája legjobb négy csapatát négy ország adta. Akkor a Bayern a Lyonnal, az Internazionale pedig a Barcelonával játszott döntőbe jutásért. Az ezt követő 7 kiírásban Spanyolország mindig két csapattal volt ott a legjobb négy között. 2013-ban az elődöntőbe a spanyolok mellett két német klub jutott be, akik aztán (A Dortmund és a BL-t megnyerő Bayern) egymással meccseltek a döntőben. Ezúttal a Liverpool a Rómával, a Bayern pedig a Real Madriddal száll harcba a kijevi fináléért.

Kedd 

Liverpool FC-AS Roma

Ebben a párosításban két olyan patinás klub küzd meg egymással, amelyekben közös az, hogy az elmúlt mintegy három évtizedben nem vitézkedtek hazájuk pontvadászatában, már ha a vitézkedés alatt bajnoki címeket értjük. 

Az angol klub legutóbb még a Premier League bevezetése előtt, az 1989/90-es szezonban volt képes megnyerni a First Divisiont, vagyis az akkori legmagasabb osztályt. Előtte ez 1987/88-ban sikerült nekik, vagyis 30 év alatt a Liverpool mindössze kétszer volt a legjobb angliai klub.

Az AS Roma az elmúlt 35 évben csak egyszer, a 2000/01 kiírásban tudta elhódítani a bajnoki címet.

A nemzetközi eredményeket összevetve a Liverpoolnak jóval hosszabb a dicsőséglistája, hiszen míg a Mersey-parti vörösök ötször nyerték meg a legrangosabb európai kupát,  (Bajnokcsapatok Európa-kupája, majd Bajnokok Ligája) addig Róma neve mellett "csak" az Európa Liga, illetve UEFA-kupa ősi elődjének számító Vásárvárosok Kupája elsőség szerepel, még 1960/61-ből. (Egyetlen magyar nemzetközi kupagyőztes klubként ugyanezt a trófeát hódította el 1965-ben a Ferencváros, amelyik Torinóban nyert 1-0-ra a Juventus ellen) 

Az esélyek szempontjából relevánsabb információ lehet, hogy saját bajnokságaikban aktuálisan hogyan szerepelnek a csapatok. 

A Liverpool jelenleg a Premier League 3. helyén áll. Szerencsével akár lehetnek ezüstérmesek is, de egy nagyon betlizős hajrával akár a BL-t jelentő 4. helyről is lecsúszhatnak, bár ez inkább matematikai lehetőség, mint valós forgatókönyv. 

Az AS Roma négy fordulóval a vége előtt ugyancsak a 3. helyen áll, azzal a különbséggel, hogy a 2. helyezett Napolival szemben 17 pont a lemaradásuk, viszont a Bajnokok Ligája szereplés egyáltalán nem biztos számukra, mert tőlük (és a városi rivális Laziotól) mindössze 1 ponttal van lemaradva a jelenleg Európa Liga-főtáblát érő, 5. helyen tanyázó Internazionale. 

Szerda

Bayern München-Real Madrid 

Ez a párosítás szinte minden fent említett szempont szerint szöges ellentéte az angol-olasz párharcnak. 

A Bayern az elmúlt három évtizedben 18-szor volt bajnok, a Real pedig ezidő alatt 12-szer. A legrangosabb európai kupasorozatban a bajor csapat eddig ötször bizonyult a legjobbnak (ebből kétszer már ebben az évezredben), a madridiak pedig abszolút csúcstartók, hiszen 12-szer nyerték meg a BEK-et, illetve a BL-t, az elmúlt 20 évben hatszor nem akadt náluk jobb Európában.

A münchenieknél tiszta a kép otthon: három fordulóval a vége előtt brutális, 22 pont az előnyük a második helyezett Schalke előtt, vagyis a Bayernt még megszorítani sem tudták a Bundesligában.  

A királyi gárda első nem, de második még lehet hazája pontvadászatában, és a következő Bajnokok Ligája indulása is biztos a klubnak, amelyik jelenleg a 3.helyen áll.

Esélyek

A William Hill fogadóiroda a végső győzelemre jelenleg szinte ugyanakkora szorzót kínál három csapatra (Real Madrid: 3.00, Bayern és Liverpool: 3.25), míg a legesélytelenebbnek a trófea elhódítására a Rómát tartják, aki most fogadna rájuk, 9-szeres szorzóval teheti ezt meg. 

A keddi elődöntőre a Liverpool győzelmét (cikkünk megjelenésének idején) 1.53-szoros, a döntetlent 4.5-szörös, a vendégsikert pedig 6-szoros szorzóval kínálja az angol iroda. A Liverpool továbbjutását 1.4-, a Róma döntőbe kerülését 2.75-szörös odds-szal adják. 

A Bayern szerdai győzelme 2.05-szörös, a döntetlen és a Real-siker egyaránt 3.6-szoros pénzt érhet, ugyanakkor a fogadóiroda nagyobb esélyt ad a spanyolok döntőbe jutására (1.73-as odds), mint a németekére (2-szeres szorzó).

euróban kifejezve...

Írásunk nem is lenne igazi beharangozó cikk, ha nem citálnánk ide a transfermarkt.de arra vonatkozó adatait, hogy melyik csapat mennyi pénzt ér összességében a játékosaik értéke alapján, millió euróban számolva:

  • Real Madrid: 962.5
  • Bayern München: 779 
  • Liverpool FC: 548 
  • AS Roma: 388.9

Hogy a múltban szerzett dicsőségek, a fogadóirodákban kiszámolt esélyek, a csapatok pénzben kifejezett értéke miként jelenik majd meg a pályán, a játékban, hamarosan kiderül.