Milliós adótartozása lehet Semjénnek a luxusvadászatok után

Természetesen parlamenti vizsgálatról szó sem lehet.

Miután kiderült, hogy a KDNP-s politikus külföldi, helikopteres luxusvadászatokra jár egy olyan vállalkozó jóvoltából, akinek cégét bőséges állami támogatások szokták segíteni, a Transparency International Magyarország (TI) jogi vezetője, Ligeti Miklós az Országgyűlés mentelmi bizottsághoz fordult azért, hogy indítsanak vagyonnyilatkozati eljárást Semjénnel szemben és kötelezzék teljes körű vagyonnyilatkozat megtételére.

A Farkas József nevű baráti vállalkozó által fizetett 2012-es, 2013-as, 2015-ös, 2016-os és 2017-es rénszarvasvadászatok összesen

20-25 millió forintba kerülhettek.

Az Index azt írja, a mentelmi bizottság szintén KDNP-s elnöke,

Hargitai János saját hatáskörben, eljárás megindítása nélkül utasította el a vizsgálati kezdeményezést.

Hargitai János arra hivatkozott, hogy az nem tényállításon, hanem sajtóértesüléseken alapult, továbbá a benyújtó „nem jelölte meg konkrétan a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát", márpedig a törvény szerint ez az eljárás megindításának egyik formai feltétele. A lap által megszerzett levelezések szerint Ligeti Miklós közölte a bizottság elnökével, hogy nehéz valamit konkrétan úgy megjelölni egy vagyonnyilatkozatban, ha egyszer az a valami ott nincs feltüntetve.

A tényállítások hiányára reagálva pedig felidézte Semjén Zsolt nyilatkozatát, melyben

a miniszterelnök-helyettes maga ismerte el, hogy Farkas fizette az útjait.

Ezután felhívta arra is a figyelmet, hogy az szja-törvény értelmében Semjén ajándékba kapott vadászútjai adóköteles jövedelemnek számítanak, ami a KDNP-s Hargitai szerint nem igaz, és a vizsgálatot újra elutasította. Az Indexnek Deák Dániel egyetemi tanár, nemzetközi adójogi szakértő viszont azt mondta, hogy ha jövedelemadót nem, a 18 százalékos illetéket viszont muszáj megfizetni az ajándékba kapott vadászatok után, akár volt az ajándékozásról papír, akár nem.

Ezek alapján a lap azt írja,

egy húszmilliós ajándék illetéke 3,6 millió forint, míg egy 25 milliósé 4,5 millió lenne.

Az ajándékozás tényét pedig Semjénnek kellett volna bejelentenie a NAV-nak.

Felmerült az is, hogy az szja-mentesség csak akkor áll, ha a juttatást Semjén magánszemélytől kapta. Ha viszont cég volt az adományozó, akkor a juttatás adóköteles jövedelemnek minősül, és a vagyonnyilatkozatban be kellett volna vallani - írják, hozzátéve: Hargitai erre a levélre már közel két hete nem válaszol.

A NAV Sajtóosztálya az Alfahírnek küldött levelében közölte, hogy „az ajándék tárgya csak akkor pénz, ha az ajándékozott azt kapja meg ténylegesen (készpénzben vagy magyar bankszámlájára). A szolgáltatás ajándékozása nem illetékköteles, mivel az kívül esik az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény ún. tárgyi hatályán. Nem kell ajándékozási illetéket fizetni akkor sem, a megajándékozott külföldön jut ingó vagyontárgyhoz (a magyarországi hasznosítási célú gépjármű, illetve a magyarországi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétje kivételével).”

(Címlapkép: Magyar Nemzet)