Na, mi a közös Mauritániában, Lesothóban, Haitiben, El Salvadorban, Namíbiában és Bosznia-Hercegovinában?

Na, vajon mi?

A világon mindenhol romlott a sajtó helyzete, Közép-Európában és Magyarországon pedig kifejezetten súlyos gondok vannak - írjaRiporterek Határok Nélkül nevű szakmai szervezet jelentésére hivatkozva a napi.hu

A 2002 óta évente elkészülő jelentés 180 országban vizsgálja a média szabadságát, és ez alapján sorrendet is felállít köztük. A szervezet szerint világszerte romlott a sajtó helyzete. Persze ez a különböző országokban más és más módon jelenik meg. Európában hivatalos cenzúra nincs, az újságírókra nem hatósági, inkább politikai és anyagi eszközökkel helyeznek egyre nagyobb nyomást. A teljesen a hatalom ellenőrzése alatt álló kínai kommunista médiamodell azonban egyre több ázsiai kormánynak tetszik meg, és mozdulnak el ebbe az irányba. 

A rangsor végét már hagyományosan kibérelte magának a világ talán két legelviselhetetlenebb diktatúrája, Észak-Korea és Eritrea. Az élvonalban sincs változás, az első két helyen Norvégia és Svédország áll. 

A visegrádi országok mindegyikében csökkent a sajtószabadság,

a legnagyobbat a csehek, és a szlovákok zuhantak (11, illetve 10 helyet) tavaly óta. Szlovákia mélyrepülésében nyilván komoly szerepet játszik Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonya meggyilkolása. Lengyelország négy,

Magyarország két hellyel csúszott lejjebb. 

Magyarországgal kapcsolatban a jelentés megállapítja, hogy Orbán Viktor "első számú közellenséggé" tette Soros Györgyöt, a kormánykritikus médiát pedig azzal vádolja, hogy a milliárdos spekuláns érdekeit szolgálják.

180-ból a 73-ik helyen állunk, messze a legrosszabb helyen az összes V4-es ország közül.

Az Európai Unióban csak a közvetlenül utánunk sorolt Görögországban, illetve Bulgáriában látták rosszabbnak a helyzetet. A listán egyébként olyan országok előznek meg minket, mint 

Mauritánia, Lesotho, Malawi, Haiti, El Salvador, Namíbia, vagy Bosznia-Hercegovina.

A magyar demokrácia leépítésének egyik kulcseleme

Ma egy másik dokumentumnak is szívből örülhetünk a témában, ugyanis nemrég jelent meg a Freedom House jogvédő szervezet legfrissebb jelentése a világ sajtószabadság-indexéről (egyébként az irat megjelenése rendhagyó, hiszen a szervezet a sajtó helyzetét eddig nem vizsgált külön - a szerk.).

Európával kapcsolatban három problémagócot emel ki a dokumentum, és mit ad Isten,

Magyarország az előkelő első helyen szerepel közöttük (a társaság roppant illusztris: a második gócpont Törökország, a harmadik pedig Szerbia).

A jelentés úgy fogalmaz, hogy hazánkban

"a Fideszhez köthető gazdag üzletemberek a független újságírás utolsó bástyáit is megszerezték, köztük az egyik vezető online portált és a megyei lapokat is".

A dokumentum kiemeli, hogy ezek az ügyletek a magyar Versenyhivatal és a Médiatanács egyetlen mukkanása nélkül mentek végbe, eredményük pedig az lett, hogy bár a felvásárolt médiumok továbbra is működhetnek, a kormánykritika és a függetlenség teljesen eltűnt belőlük.

A Freedom House rávilágít, hogy

a sajtó ilyen jellegű kiüresítése a magyar demokrácia leépítésének egyik kulcseleme a Fidesz számára.

A dokumentum kiemeli, hogy világszerte szaporodnak az olyan demokratikusan választott vezetők, akik hatalomba kerülve próbálják ellehetetleníteni a független média munkáját, álhíreknek bélyegzik a saját korrupciós ügyeiket leleplező anyagokat, emellett saját propagandájuk terjesztésével is elbizonytalanítják a hétköznapi embereket.