Évi 60 millióval támogatja az MSZP Fodor Gábor pártját

Az MSZP elnökségének megkerülésével döntött Molnár Gyula.

Molnár a választások után lemondott elnöki pozíciójáról, a nehéz anyagi helyzetben lévő pártnak viszont fizetnie kell az évi 60 milliót a nem hivatalos szövetségesnek.

A portál megkérdezte erről az MSZP elnökségi tagjait, de egyikük sem emlékezett rá, hogy Molnár megszavaztatta volna ezt a döntést a testülettel. A Zoom úgy tudja, Molnár azért kerülhette meg az elnökséget, mert annak tagjai többször is jelezték fenntartásukat Fodor Gábor pártjával szemben.

Az MSZP jelenlegi vezetőségében nagy a felzúdulás, elképzelhető, hogy jogi úton próbálják semmissé tenni a szerződést.

(Fotó: Molnár Gyula/Facebook)