Fucsovics zseniális, élete első ATP-döntőjére készülhet, 34 év után az első magyarként

Óriási siker!

A hazai szövetség Facebook-oldala alapján a 26 esztendős játékos 34 év óta az első magyar, aki döntőt játszhat ATP-versenyen: 1984-ben Taróczy Balázs végül elvesztette az indianapolisi finálét.

Fucsovics egy nappal korábban két szettben legyőzte a kétszeres címvédő, harmadik helyen kiemelt, háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát, így jutott be pályafutása első ATP-elődöntőjébe, ahol a világranglista 47. Johnson volt az ellenfele.

Szenzáció: Fucsovics legyőzte Wawrinkát

A világranglistán 60. Fucsovics ugyan az első szervagémjét elbukta a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Wawrinkával (25.) szemben, de 0:2 után sikerült azonnal egyenlítenie. Fucsovics 4:4-es állásnál másodszor is brékelt, így a következő gémben adogatójátékával le tudta zárni a 36 percig tartó első szettet.

Az ATP rangsorában 60. Fucsovics nem kezdte jól a találkozót, 28 éves riválisa - akivel most találkozott először - kétszer is elvette az adogatójátékát, s 35 perc alatt szettelőnybe került. A nyíregyházi teniszező a folytatásban sem találta a ritmust, Johnson a második játszma elején is brékelt, s bár a harmadik játékban Fucsovicsnak három bréklabdája is volt, egyiket sem tudta kihasználni, így 3:0 után már úgy tűnt, nincs számára visszaút.

Ekkor azonban hirtelen magára talált, és sorozatban öt játékot nyerve fordított. Az amerikai ugyan 3:5 után még szépített, de újabb 52 perc elteltével Fucsovics kiegyenlítette a szettállást. Aztán a döntő játszmában is ő irányított, 4:0-ra elhúzott, s 5:1-nél a harmadik meccslabdáját kihasználva megnyerte a mérkőzést.  

Az összecsapás 1 óra 58 percig tartott.

A szombaton 15.30 órakor kezdődő döntőben a német Peter Gojowczyk (49.) lesz Fucsovics Márton ellenfele. A két játékos - az ATP honlapja alapján - korábban még nem találkozott egymással.

(fotó: MTI)