Két fiatal betört a kemenessömjéni templomba és gyújtogatni kezdett

Tettüket nem tudták megindokolni.

Mint kiderült, két fiatal felfeszítette az ajtót, majd bent gyújtogatni kezdett. A két éve vásárolt 9 millió forintos orgona teljesen kiégett. A két gyújtogató közül az egyik helybéli volt. Tettüket nem tudták megindokolni.

A jobbikos polgármester Facebook-oldalán is beszámolt a történtekről.

A tűzoltóknak sikerült eloltani a tüzet, de a falak kormosak, a templomot újra kell festeni. Kurucz Attila polgármester a Nyugat.hu-nak nyilatkozva azt is elmondta, hogy a két fiatalnak nem volt tiszta a tudata, egyáltalán nem voltak beszámítható állapotban. Szemtanúk szerint társaik is lehettek. 

Németh Zoltán plébános mindenképpen megtartja a vasárnapi misét, szerinte a felindult híveket meg kell nyugtatni.

 A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége szombat este a távirati irodához eljuttatott közleményében fejezte ki megdöbbenését és szomorúságát amiatt, hogy a Vas megyei községben a két férfi felgyújtotta a templomot.

Bogárdi Szabó István, az egyház zsinatának lelkészi elnöke és Huszár Pál, az egyház zsinatának világi elnöke közleményükben úgy fogalmaztak: "Hálát adunk Istennek, hogy a tűz nem követelt emberéletet, ugyanakkor sajnáljuk a közösséget ért lelki megrázkódtatást és anyagi kárt".

Hozzátették: örömmel értesültek arról, hogy a vasárnapi istentisztelet a történtek ellenére sem marad el, és reményüket fejezték ki, hogy az okozott anyagi és lelki károkat mihamarabb be tudják majd gyógyítani a közösség tagjai.

[video:https://youtu.be/ycwdXdp3t5w]

(Címlapfotó: vaol.hu)