Trump Szingapúrba ment Kim Dzsongunhoz, de még onnan is a G7-vezetőket oltotta

Balhé a G7-ben.

Donald Trump hétfő reggel újra Twitteren támadta azokat, akik papíron a szövetségesei. Az amerikai elnök szombat délelőttig Kanadában volt a G7-csúcstalálkozón, ahol például Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel összebalhézott.

Trump aztán elrepült Szingapúrba történelmet írni, de a telefonja nála volt.

„Csak akkor lehet igazságos két partner egymás közötti kereskedelme, ha viszonos. Nem igazságos az amerikai néppel, hogy 800 milliárd dolláros kereskedelmi deficitje van. Egy sajtóközleményben a kanadai kormány kérkedett azzal: az országnak majdnem 100 milliárd dollár haszna származik abból, hogy az Egyesült Államokkal kereskedik. De legalábbis 17 milliárd. 270 százalékos adót vetnek ki a tejtermék-exportunkra. És akkor még Justin (Trudeau kanadai miniszterelnök) sérteget, ha ezt felhánytorgatom”

 - írta az elnök, de azt azóta sem tudja senki, hogy milyen sajtóközleményről beszélt. Érdemes egyébként ránézni a Twitterére, nagyjából óránként posztol erről a témáról valamit. Az már csak hab a kereskedelmi tortán, hogy az amerikai kormány szerint tavaly 8,4 milliárd dolláros többletük volt Kanadával szemben.

Európára is haragszik

„Az Egyesült Államok állja majdnem teljesen azt az összeget, amelyből a NATO védi azokat az országokat, amelyek megvágnak bennünket a kereskedelem területén. Ha az Európai Uniónak 151 milliárd dolláros többlete van velünk szemben, akkor költhetne többet a hadseregeire.”

Végül egy fokkal higgadtabban hozzátette, hogy

„sajnálom, nem engedhetjük meg sem a barátainknak, sem az ellenségeinknek, hogy kihasználjanak bennünket a kereskedelemben. Az amerikai dolgozókat kell az első helyre tennünk.”

A csúcstalálkozón egyébként olyan szintű ellentétek voltak a felek között a kereskedelmi és klímavédelmi kérdésekben, hogy Trump megvétózta a közös, kompromisszumos zárónyilatkozat kiadását. Az elnök elsősorban Kanadára és a Trudeauval történt nézeteltérésre hivatkozva vonta vissza támogatását.

És akkor most összezavarunk mindenkit

Trump ugyanakkor azt is javasolta, hogy a G7 hozzon létre szabadkereskedelmi övezetet, vámok, állami támogatások és kereskedelmi korlátok nélkül.

(fotó: Instagram)