Kisgyermekes családra gyújtotta rá a házat egy részeg férfi, majd elaludt a kertben

Mindenkit meg akart ölni.

Az 50 éves, büntetett előéletű, egy somogyi kistelepülésen élő férfi ittas állapotban meggyanúsította a szomszédjában lakó nőt azzal, hogy ellopta 45 ezer forintját, és megfenyegette, ha nem adja vissza a pénzt, felgyújtja a házukat.

Néhány óra múlva át is ment a már alvó családhoz, étolajjal átitatott rongyokat tömött házuk tetőgerendája és cserepei közé, majd meggyújtotta őket.

Amikor a tetőszerkezet lángra lobbant, hazament és az udvaron elaludt.

Az égő házban a nőn kívül az élettársa, továbbá egy három és fél éves, egy kétéves és egy féléves gyermek aludt. A felnőttek a legkisebb gyermek sírására ébredtek, véletlenül vették észre a tüzet, amelyet a tűzoltók kiérkezéséig a családfő próbált eloltani.

Az ügyészség szerint a lakók életveszélyes, esetleg halálos füstmérgezést vagy égési sérüléseket szenvedhettek volna. A férfi ellen különös kegyetlenséggel, több emberen és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozták.